Makroökonómia

I, A közgazdaságtan két ága. A modern makroökonómia tárgya, elemzésének módszertani problémái. A makroökonómiai elemzés története
A mai uralkodó közgazdaságtan két ága, a mikro- és a makroökonómia egymást kiegészítő ismereteket közöl az egységes egészként működő gazdaságról. A mikroökonómia az egyes gazdasági szereplők nézőpontjából kiindulva vizsgálja a gazdaság működését. A makroökonómai a gazdaság összműködésének problémáit elemzi, aggregált mutatók segítségével.
1. a makroökonómiai folyamat gazdasági körforgás, az outputok (vissza) áramlanak; önmagát megújító folyamat
2. output két fő áramlási iránya: fogyasztási javak áramlása (C)
reáltőkejavak áramlása (I)
3. áramolhat: magánszektorba, állami szektorba
4. az output zárt gazdaságban a nemzetgazdaság korlátja
Háztartás Out
Vállalat
Az újratermelés két formája: reáloutputok körforgása
pénz körforgása
A makroökonómiai vizsgálat a piac által közvetített újratermelésre irányul, igyekszik kimutatni, hogy mik az újratermelés normális zökkenőmenetes lefolyásának a feltételei, hogy hogyan változik át a piacon a pénz közvetítésével az output minden egyes eleme. Amennyiben egy nemzetgazdaságban ezek a feltételek teljesülnek, akkor ott makroökonómiai egyensúlyról beszélhetünk.
Az emberi szükségletek minőségileg megváltoznak, magasabb szintűvé válnak, mennyiségileg kibővülnek, ezért a tartós egyensúly csak a gazdasági fejlődés eredménye lehet. A makroökonómiai egyensúly feltételeinek a meghatározása nem tartalmazza egyúttal azt is, hogy ezek mindig meg is valósulnak egy gazdaságban.
Napjainkban a legtöbb gazdaságban éppen ezen feltételeknek a hiánya jut kifejezésre a gazdasági bajok, az infláció, a munkanélküliség, a periodikusan ismétlődő válságok formájában. A bajok orvoslásában csakis a fejlett piaci koordinációval és az állam aktív gazdasági szerepvállalásával lehetséges. A gazdasági körforgást az állam koordináció alapvetően módosíthatja, ezért a makroökonómia elemzés magában foglalja azokat az általános összegfüggéseket is, amelyek az állami beavatkozás lehetőségeire és következményeire vonatkoznak.
Makroökonómia elemzésének módszertani problémái:
Meghatározza a gazdaság makrofolyamatainak működését, formálja, alakítja a gazdaságpolitikát.
1. A makroökonómia pozitív elmélet, az elméleti közgazdaságtan sajátos ága: A makroökonómia természeténél fogva nem normatív, hanem leíró elmélet, amely a gazdasági összfolyamatok aggregált vizsgálatából vonja le következtetéseit.
2. A gazdasági modellek szerepe: Minden egyes alkalmazott modell a valóság egészének csak azon elemeit tartalmazza, amelyeket az éppen aktuális vizsgálat alapján relevánsnak tekintünk, minden egyéb körülménytől pedig elvonatkoztatunk. A makroökonómia irányzatai egy tudomány, a marginalista közgazdaságtan keretén belül vitáznak egymással így ezek a viták nem megkerülhetőek.
3. Gazdasági egyensúly, illetve egyensúlytalanság: Az egyensúly olyan állapotot fejez ki, amelyben kiegyenlítődik azon tényezők hatása, amelyek ezt az állapotot képesek lennének megváltoztatni, tehát ez az állapot időben állandó. Ha a külső tényezők megváltozása olyan belső erők működését indítja el, amelyek az egyensúly felé viszik a rendszert, akkor stabil egyensúlyról beszélünk, ellenkező esetben pedig instabil egyensúlyról. A piac akkor van egyensúlyban, ha adott árak mellett az eladók éppen azt a mennyiséget halandók a piacra vinni, mely mennyiséget a vevők hajlandók megvenni. Ez az egyensúly a keresleti és kínálati függvények metszéspontjában található. Az általános egyensúly feltételezi, hogy a különböző piacok összességének kölcsönhatásából minden piacon egyidejűleg kialakul az egyensúly. Makroökonómiai egyensúly az aggregált keresleti és az aggregált kínálati függvény metszéspontjában ábrázolható. Ez meghatározza az összkibocsátás és az árszínvonal egyensúlyi nagyságát.
Egyensúlyelemzés: létezik-e piaci egyensúly
egyetlen-e általános egyensúly
külső változók megváltozása makroegyensúly
4. Időtényező: Attól függően, hogy a gazdasági változókat milyen idődimenzióra értelmezzük, a következő vizsgálati módszereket különböztethetjük meg: statikus, összehasonlító statikus és dinamikus elemzés. A gazdasági szereplőknek a döntéseikben az események jövőbeni alakulásával is számolniuk kell, fő kérdései jövőre orientáltak. A különböző változók jövőbeni értékeire vonatkozó elképzeléseket a várakozások fejezik ki. Az időtényezőhöz kapcsolódik a rövid- és hosszú távú elemzés megkülönböztetése, aminek alapja az, hogy más változók értékeit tekintjük adottnak rövidtávon és másokat hosszú távon. Adottságok: társadalmi környezet; tőke- és munkakapacitás; technikai ismeretek színvonala; költségek.
Statikus: minden változó ugyanarra az időpontra vonatkozik, a modellek változói nem függnek az időtől
Komparatív statikus: alternatív állapotokat hasonlít össze, következtetés nincs
Dinamikus: a változók értékei különböző időpontokra vonatkoznak, és magyarázatot ad a változásokra
5. Mikroökonómia tételeinek érvényessége a makroökonómiában: Vannak olyan problémák, amelyekre egyformán nagy hangsúlyt fektet mind a két elmélet (beruházási, termelési fv., fogyasztási kereslet), de vannak olyanok, amelyek csak a makroökonómiában vethetők fel (pl: infláció, foglalkoztatás). Vannak olyan módszerek, amelyek egyaránt alkalmazhatók mind a két elméletben (optimalizáló magatartás, gazdasági racionalitás), és vannak olyan módszerek is, amelyeknél az alkalmazási mód eltérése jelenti csak a különbséget (absztrakcióval, aggregálással a háztartás). Vannak viszont olyan összefüggések is, amelyeknél a mikroökonómiából nyert eredmények érvényüket vesztik, ha a makroökonómiában használjuk őket. (munkapiac: mikro; bér csökken és teljes foglalkoztatás van a piacon)
A közgazdaságtannak mikro- és makroökonómiára való felosztása és ezzel egyidejűleg a modern makroökonómiai elemzés kialakulása a nagy világgazdasági válság utáni időszaknak, az 1930-as éveknek a terméke. A közgazdaságtudomány rövid néhány évszázados múltja ellenére is több irányzatot fejlesztett ki. Ezért a mai makroökonómia elméletnek többféle irányzata létezik. A különböző irányzatok közötti különbség elsősorban a gazdaság működőképességével, az önszabályozó mechanizmus létezésével összefüggő eltérő állásfoglalásokból ered. Ez viszont döntően a gazdaság fejlődésének, a különböző gazdasági bajok változásának a függvénye. Az irányzatok között állandó vita folyik.
Irányzatok:
- Merkantilisták (Anglia XVII.sz.): A céljuk volt, hogy minél több arany kerüljön az országba. Szerintük az állami beavatkozás teremti meg a gazdasági folyamatok szabályszerűségét. Merkantilizmus: az arany a nemzetgazdagságának megtestesítője, ezért az államnak fejlesztenie kell a külkereskedelmet, elő kell segítenie a gyarmatosítást, hogy minél több arany áramoljon az országba.
- Fiziokraták (Franciao. XVIII.sz.): Szerintük csak az állami beavatkozás nélküli gazdaság működőképes. Háromszektoros modelljükben a három szektort a földbirtokosok, a bérlők és az iparosok alkotják. Közöttük lévő egyenlő értékek cseréje spontán módon biztosítja a gazdaság zavartalan működését. A gazdaság egyedüli forrása a mezőgazdaság.
- Klasszikus közgazdaságtan (Anglia ipari forradalom): Jelentős képviselője volt Adam Smith és Ricardo. Itt fogalmazódott meg először a tökéletesen versenyző piac alapelvei. Az állam feladata mind össze az „éjjeli őr” szerep és a közjavak előállítása. A gazdaság jó működését a piac, a „láthatatlan kéz” biztosítja.
- Neoklasszikus közgazdaságtan: Képviselők: Fischer, Marshall. Szerintük az egyensúly automatikus létre jön, nincs szükség az állami beavatkozásra. A gazdaság általában egyensúlyban van, ezért az kiszámítható.
- Keynesizmus (1929-33-as válság): „A magára hagyott gazdaság működésképtelen.” Az államnak kell megteremtenie az egyensúlyt.
- Postkeynesianizmus: kijavítja, kiteljesíti Keynes modelljét.
- Neokeynesianizmus: a keynesi modellt a megváltozott viszonyokhoz igazítja.
- Neoklasszikus szintézis: beépíti a keynesi modellt a neoklasszikus elméletbe. Képviselői: Okun, Samuelson.
- Monetarista irányzat (1970-es évek): A direkt állami beavatkozás ellen lép fel, rámutatva, hogy ha a pénzforgalmat a központi bank helyesen szabályozza, akkor a gazdaság jól működik. Képviselője: Friedman

II, Makroökonómiai alapfogalmak. A makrogazdasági teljesítmény számbavételének problémái. A makrogazdasági körforgás modelljei
Makroökonómia szereplői:
Háztartási szektor: azon gazdasági tevékenységek összessége, amelynek célja a szükségletek kielégítése, tehát ez a szektor a végső fogyasztás színtere.
- mint fogyasztási egységek vesznek részt a gazdasági tranzakciókban
- biztosítják a munkaerőt valamennyi szektor számára, jövedelmeik elsősorban ebből a forrásból származnak
- jövedelmeik egy részét megtakarítják és a pénzpiacon hasznosítják
- saját vállalkozású gazdasági (termelő) tevékenységet is folytathatnak.
Vállalati szektor: azon gazdasági tevékenységek összessége, amelyek javakat termelnek, forgalmaznak, pénzügyi tranzakciókat végeznek profitszerzés céljából.
- javakat és szolgáltatásokat termelve lehetővé teszik a fogyasztási és a termelési szükségletek kielégítését
- foglalkoztatják a munkaerőt
- beruházásokkal bővítik a termelő kapacitásokat
- lebonyolítják a különböző pénzügyi tranzakciókat
Állami szektor: ide tartozik a helyi önkormányzatok és a non-profit szervezetek (kiegészítik az állam szerepét; redisztributív tranzakciókat végeznek) tevékenységeinek jó részét is.
- közhatalmi funkció
- gazdaságszervező, érdekegyeztető funkció
- köztulajdonosi funkció
- az állami szektor beruházási tevékenysége egyben az állami szektor megtakarítását is jelenti
Külföldi szektor:
- hazai árukat vesz át (export)
- saját áruit juttatja be az országba (import)
- a külföldi beruházásai a külföld-szektor megtakarításai is (képzetes)
A makrogazdaság teljesítményének mérése, mutatói:
1. kibocsátás: termékek és szolgáltatások kibocsátása a termelőegységeknél, ha aggregáljuk az összes termelő egyéni outputját. Ha ez realizálódik, azaz felhasználják, akkor a társadalom szempontjából teljesítmény lesz.
2. jövedelem: az outputok jövedelmekké transzformálódnak. A makrojövedelem a realizált makrokibocsátás; reálmennyiség.
3. kiadás: a gazdasági szereplők jövedelmeiket elköltik; reálmennyiség.
Makrojövedelemként fogjuk fel a makrogazdaság teljesítményét (Y).
Makrogazdaság teljesítmény mérésének problémái
1. Az össztermelés értelmezése a teljesítménymérés szempontjából: A saját fogyasztás és a nem társadalmilag szervezett keretek között termelés számbavételének problémája. Az új SNA (Nemzeti Számlakeret Rendszer) a javak összegében, minden létrehozott termék és szolgáltatás számításba vételére törekszik.
Bruttó kibocsátás (GO) bruttó mutató
- termelőfogyasztás (folyótermelő felhasználás)
Bruttó hazai termék (GDP) félnettó mutató
= az adott ország területén, az adott évben előállított, végső felhasználásra
szánt javak hozzáadott összértéke, függetlenül a termelő állampolgárságától.
- amortizáció
Nettó hazai termék (NDP) nettó mutató
GDP
+ belföldiek által realizált elsődleges jövedelem külföldről
- külföldiek által realizált elsődleges jövedelem belföldről
Bruttó nemzeti jövedelem (GNI)
= az adott ország állampolgárai által az adott évben előállított, végső
felhasználásra szánt javak hozzáadott összértéke, függetlenül a termelés
színterétől.
- amortizáció
Nettó nemzeti jövedelem (NNI)
GNI
+ külföldről kapott transzfer
- külföldre utalt transzfer
Bruttó rendelkezésre álló nemzeti jövedelem (GNDI)
- amortizáció
Nettó rendelkezésre álló nemzeti jövedelem (NNDI)
2. A gazdaság mely szereplőinek a teljesítményeit aggregáljuk
- Az adott ország területén keletkezett teljesítményt hazai outputnak vagy jövedelemnek nevezzük, függetlenül attól hogy az hazai vagy rezidens külföldi gazdálkodótól származik.
- Az állampolgárok teljesítményeit nemzeti outputnak vagy jövedelemnek nevezzük, függetlenül attól, hogy az adott állampolgár hol tartózkodik.
3. Csak az egyes termelő egységek kibocsátását tudjuk aggregálni.
- kibocsátás pénzértéke: korábbi fázisban megtermelt értékből és az adott termelő egység saját értéktermeléséből áll.

térbeli halmozódás (vertikális):
egyes értékeket a termelés vertikumában többszörösen veszünk számba
- minden szereplő tevékenységénél felhasznál olyan javakat is, amelyeket nem az adott évben hoztak létre

időbeli halmozódás
A teljesítménymutatók a halmozódás szerint három csoportba sorolhatók: bruttó, félnettó és nettó mutatók.
Minden teljesítményt teljes értéken (bruttó teljesítmény)
- térbeli halmozódás
félnettó mutató
- időbeli halmozódás (amortizáció)
nettó teljesítményérték
4. A számbavétel mértékegysége
- Változatlan áron: a tényleges kibocsátás-változást megkülönbözteti az árváltozás hatásából.
- Folyóáron: a kibocsátás hogyan realizálódik, milyen jövedelmekre vezet
- Azonos valuta: különböző országok teljesítményének összehasonlításakor
5. Értékelési módok
- Piaci (fogyasztói) áron: adót tartalmaz, de ártámogatást nem.
- Tényezőköltségen: fogyasztási vagy forgalmi adót nem, de ártámogatást tartalmaz. Mind a piaci mind a tényezőköltségen való értékelést használjuk.
Felhalmozás: a rendelkezésre álló jövedelem el nem fogyasztott részének felhasználása beruházásra és készletek növelésére.
Beruházás: a termeléshez szükséges újratermelhető tárgyi eszközök beszerzése, létesítése.
Pótló beruházás: a termelésben elhasználódott tárgyi eszközök pótlása.
Bővítő (nettó) beruházás: az újratermelhető, termelésben használt tárgyi eszközök állományának növelése.
Bruttó beruházás: a pótló és bővítő beruházások összege.
Makrofolyamatok:
Flow (folyam) jellegű változók: amelyek egy időszak (általában egy év) eredményeit és ráfordításait rögzítik (például éves jövedelem, éves kiadások stb.)
Stock (állomány) jellegű változók: amelyeknek nincs idődimenziójuk. (pl.: befektetés, vagyon stb.).
Nemzeti vagyon: egy adott ország (állampolgárainak és a társadalomnak) tulajdonában lévő természeti és humán erőforrások, valamint a folyó jövedelem múltban felhalmozott részeinek állománya. Pontos tartalma vita tárgya.
Humán vagyon: az adott ország minősített munkaerő állománya (munkaidőalap és képzettség).
Nettó gazdasági jólét (Jele: New = Net economic welfare): az élet minőségét jelenti. Pontos tartalma vita tárgya.
Makrogazdasági körforgás
Az outputok szektorok közötti állandó, folyamatos és ismétlődő visszaáramlása, inputtá való visszacsatolása - maga az újratermelés.
1. egyszerűsített gazdasági modell
Kétszereplős (háztartás, vállalat), zárt modell. Az állam nem szerepel a modellben.
A reáliák és pénz áramlása megy végbe a háztartás és a vállalat között. A vállalatok jövedelmet fizetnek a háztartásoknak, a háztartások a jövedelmet fogyasztási cikkek és szolgáltatások vásárlására költik el. A reáliák elhasználódnak nem térnek vissza kiindulópontjukhoz. Vagyis a kör mentén mozognak, de nem végeznek körforgást. A pénz viszont igen, mindig visszajut ahhoz, aki adja.
a. I=0, S=0
Makrokibocsátás (Jele: O = Output): egy időszak (általában egy év) alatt a gazdaságban létrehozott javak összessége.
Nominális makrokibocsátás: az output folyó árakon aggregálva.
Reál makrokibocsátás: az output változatlan árakon aggregálva.
Makrojövedelem (Jele: Y = Yield): a realizált makrokibocsátás.
Elsődleges jövedelem (elosztás): a makrojövedelem elosztása az erőforrások tulajdonosai között (munka-tőkejövedelmek, járadékok, vállalkozói nyereség).
Jövedelem újraelosztás (végső jövedelmek): az elsődleges jövedelmek egy részének önkéntes, vagy kényszerű átengedése más szereplőknek (adók, transzferek, adományok stb.)
Makrokiadás: a végső jövedelmek felhasználása, elköltése (vásárlás, felhalmozás stb.)
- Reáliák áramlása: a gazdaság szektorai között a javak és a gazdasági erőforrások állandóan cserélődnek.
- Jövedelemáramlások: a gazdasági szektorok közötti pénzáramlások, amelyek részben a reáláramlások következményei, részben egyoldalú transzferek.
Fogyasztás (Jele: C = Consumption): a makrokibocsátás azon része, amit a háztartás szektora a vállalatok szektorától szerez be közvetlen szükségletkielégítés céljára.
Fogyasztási kiadás: a makrojövedelem fogyasztásra szánt része. Általában szintén C-vel jelölik.
Azt a számot, amely megmutatja, hogy egy adott időszakban egy átlagos pénzegység átlagosan hány árucsereaktust közvetít a pénz forgási sebességének nevezzük. (V)
pénzmozgás értéktömege = árumozgás értéktömege

Fischer forgalmi egyenlete
(a pénz csak elköltésre való)
b. Megtakarítás és beruházás létezése; kétszektoros modell
Itt megjelenik a bank. A háztartások általában nem költik el minden jövedelmüket fogyasztásra, hanem egy részét megtakarítják. Ezek a megtakarítások a beruházások fő pénzügyi forrásai. Természetesen a vállalatok megtakarításai is forrásul szolgálnak.
Megtakarítás (Jele: S = Savings): a makrojövedelem azon része, amit nem kívánnak fogyasztásra fordítani.
Beruházás (Jele: I = Investment): a makrokibocsátás azon része, amit a termelés újratermelhető tárgyi eszközeinek előállítására, létesítésére használ a vállalati szektor.
Háztartás: W=C+SH Y=C+I
Vállalat: C+I=W+SV I=SH+SV

Y=C+SH+SV=C+S

I=S
2. Háromszektoros modell
Itt megjelenik az állam. Az állam adót szed be és elkölti áruvásárlásokra és transzferadásra.
Adó (Jele: T = Tax): a gazdaság magánszereplőinek jövedelmére, fogyasztására, vagyonára vagy egyéb vonatkozására az állam által kivetett fizetési kötelezettség.
Kormányzati (állami) kiadások (Jele: G = Government expenditure): az állam vásárlásai funkciói ellátásának érdekében.
Transzferek (Jele: TR = Transzfer incomes v. Transzfer payment): olyan egyirányú jövedelemáramlások, amelyeket az állami szektor a gazdaság többi szereplőinek ad.
W+TrH=C+TH+SH
C+I+G+TrV=W+TV+SV
TH+TV=TrH+TrV+G+SÁ
3. Négyszektoros modell
Itt megjelenik a külföld. Itt csak az exportot és az importot vesszük figyelembe, azt is úgy, hogy ezek csak a vállalati szektorral bonyolódnak le. A külföld adója a vám, megtakarítása a beruházási tevékenységével esik egybe.
Exporttal kapcsolatos jövedelemáramlás (Jele: Ex = Export): a vállalati szektor bevétele, a külföld kiadása a kivitel kapcsán.
Importtal kapcsolatos jövedelemáramlás (Jele: Im = Import): a vállalat szektorának kiadása, a külföld bevétele az árubehozatal kapcsán.
A makrokörforgás számviteli modelljei



III, A neoklasszikus makroökonómia alapjai. A neoklasszikus egyensúlyi modell
A neoklasszikus iskola makroökonómiai modellje a legegyszerűbb makromodell, amely összeköti a mikroökonómiát ma makroökonómiával.
A neoklasszikus makroökonómia
- egyik alapja a Say-dogma, amelynek lényege, hogy a kínálat mindig megteremti a maga keresletét, mert minden eladás egyben vétel is, illetve annak modern alakja, a Walras-törvény, mely szerint a pénzben kifejezett kínálat egyenlő a pénzben kifejezett kereslettel.
- a gazdaságot alapvetően mikroökonómiai szemléletmódból kiindulva elemzi.
- A gazdasági jelenségeket a piaci szereplők optimalizáló magatartása szempontjából értelmezi
- a gazdaságra az általános egyensúly jellemző, amit a piac mechanizmusa biztosít
- a modell keretein belül nem alakulhatnak ki tartósan makroökonómiai problémák, sem munkanélküliség, sem válság; a gazdaság stabilan működik
- az árupiacon csak reálfolyamatok zajlanak
- a pénznek nincs önálló szerepe, csupán passzív csereközvetítő szerepe van. A pénz maga is pusztán egy áru, amelynek a piacon az az egyetlen szerepe, hogy technikailag közvetítse az áruk cseréjét, vagyis csak forgalmi eszköz.
- a pénz felhalmozási funkciójával a neoklasszikus elmélet nem foglalkozik
- a gazdaság működése stabil és a jövő nem bizonytalan, kiszámítható. Egy ilyen gazdaságban pedig semmi sem indokolja a megtakarítást.
- tökéletesen versenyző piac (öntisztító); „láthatatlan kéz”
- nincs külső beavatkozás; az állam „éjjeli őr” szerepe
- a piacok egymástól függetlenek
- feltételezik az erőforrások teljes felhasználását
A neoklasszikus munkapiac elmélete
A pénz passzív szerepe miatt a munkapiac „ár-kategóriája” a reálbérszínvonal. A munkanélküliség csak önkéntes lehet. A munkabérek változása a munkapiacon a teljes foglalkoztatás kialakulását eredményezi. Ha a reálbér csökken a munka iránti kereslet növekszik, ha a reálbér nagyobb, annál nagyobb a munka kínálata is.
Reálbér-színvonal a neoklasszikus modellben önálló, eredeti változó. A nominálbér-színvonal a származtatott mennyiség: a ~ és az árszínvonal szorzata.
A munka makrokeresletének függvénye a munkakeresletnek a vállalkozók profitmaximalizálási hajlamán és a makroszintű termelési függvényre érvényes csökkenő hozadék törvényén alapuló monoton csökkenő függvénye a reálbérszinttől: , ahol .
A munka kínálatának függvénye a munkavállalók mikroszintű preferenciáiból levezethető monoton növekvő, majd visszahajló összefüggés a reálbérszint és a munka makrokínálata között: .
Munkapiaci egyensúly a munkapiac Marshall-keresztjének metszéspontja, a teljes foglalkoztatottság állapota.
Önkéntes munkanélküliség neoklasszikus felfogása: a Say-dogma érvényes a munkapiacra is, ezért a munkanélküliség csak a kínálati oldalon keletkezhet, ha például a szakszervezetek megakadályozzák a piac szabad működését.

Termelési függvény
A makroszintű termelési függvénynek nincs növekvő hozadékú tartománya. Makro (aggregált) termelési függvény a mikroszintű termelési függvényeknek nem egyszerű összege, hanem sajátos aggregált összefüggés a makrokibocsátás és az aggregált termelési tényezők között: Y = Y(K,L). Rövid távon Y = Y(L). Teljes terjedelmében érvényes a csökkenő hozadék törvénye.

A neoklasszikus modell makrokínálati függvénye a munkapiacból és a makroökonómiai termelési függvényből vezethető le. Ez a kínálat teljesen merev.
Potenciális kibocsátás - a munkapiaci egyensúly melletti kibocsátás.
Neoklasszikus árupiac
A reálgazdaság egyensúlyát erősíti a kamatmechanizmus (Az árupiaci egyensúly mellett létrejön a monetáris egyensúly is.). A megtakarításokat és a beruházásokat egyaránt a kamat határozza meg. Az aki megtakarít, az a fogyasztását a jövőre halasztja, ezért az áldozatért a jövőben nagyobb elkölthető jövedelmet, fogyasztást vár.
Árupiaci egyensúly - a szándékolt megtakarítások egyenlőek a tervezett beruházásokkal: S=I.
- Megtakarítási függvény: A neoklasszikus elmélet szerint a megtakarítás célja a jövőbeni nagyobb fogyasztás, ezért nagyságát a várható többletfogyasztás aránya, a kamatláb határozza meg monoton növekvő függvényként: S = S(i), .
- Beruházási (hitelkeresleti) függvény: a beruházás makroszintű szándéka a tőkehatárhatékonysági mutatójától, azaz a kamatlábtól függ, a várható hozamok diszkontált jelenértékének formájában: .
Kamat (a neoklasszikusok szerint) a jelen fogyasztásáról való lemondás díja, a jövő nagyobb fogyasztás eszköze. Aránya az elhalasztott fogyasztás tömegéhez a kamatláb (i). A neoklasszikus modell reálváltozója.
A tőke határhatékonysága a beruházók konkurenciája a hatékony beruházások belső kamatlábát a piaci kamatlábhoz közelíti, így ez utóbbi a tőke határhatékonysága. Minél magasabb a piaci kamatláb, annál kevesebb a hatékony beruházási lehetőség.
Egyensúlyi kamatláb (neoklasszikus felfogásban) az a kamatláb, amely mellett S = I.

Neoklasszikus pénzpiac
A mennyiségi pénzelmélet (a forgalomban lévő pénzmennyiség változása határozza meg az árszínvonal változását) a Fisher-féle forgalmi egyenletre, illetve a pénztári egyensúly egyenletére épül, amelyek ekvivalensek.
A pénztári egyensúly egyenlete szerint a bankrendszer által kibocsátott pénztömeg egyenlő a nomináljövedelem készpénzben tartott részével: .
Fischer forgalmi egyenlete a forgalomban lévő pénzmennyiség forgási-sebességszerese egyenlő a makrokibocsátás nominálértékével: .
Készpénztartási ráta (k) megmutatja, hogy a nomináljövedelem mekkora részét kívánja a társadalom készpénzben tartani. A pénz forgási sebességének a reciproka: .

A neoklasszikus modell makrokeresleti függvénye közvetlenül adódik a mennyiségi pénzelméletből.
Az általános egyensúly a részpiaci egyensúlyok összessége, s így általános egyensúly esetén bármely két részpiac egyensúlya maga után vonja a harmadikét. Neoklasszikus egyensúly azt jelenti, hogy az áru-, a munka- és a (kvázi) “pénzpiacon” -egymástól függetlenül - egyensúly van.


IV, A keynesianizmus, kialakulásának feltételei és alapjai. Az összkereslet keynesi típusú elméletei az aggregált fogyasztás, megtakarítás és beruházás alakulása a keynesi típusú gazdaságban. A multiplikátor
Keynesianizmus alapjai
- elkülönítette a közgazdaságtant mikroökonómiára és makroökonómiára
- az összes lényeges reál- és monetáris tényezőt együttesen ábrázolja
- ezt a modellt szándékosan igyekezett megfeleltetni kora gazdasági valóságának
- a pénz szerepétől eltekinteni csak akkor lehet, ha a gazdaságban a jövőre vonatkozó várakozások megbízhatóak, kiszámíthatóak
- dinamikus elemzés
- a gazdaságot állandó változások és bizonytalan várakozások jellemzik, ezért Keynes a „mozgásban lévő közgazdaság” elemzését kívánja elvégezni, azt amelyik a gazdaság időbeni alakulását írja le
- a jövő bizonytalansága miatt a gazdasági változók várt, tervezett, szándékolt értékei és a tényleges, realizált értékei állandóan eltérhetnek egymástól, ettől a rendszer instabillá válik
- előre kiszámíthatatlan várakozások beépítése
- Say-dogma megdöntése, a reálszféra függ a nominálszférától
- a válság nem szűnteti meg a válságot; a jövő nem kiszámítható
A válság magyarázása: teljes foglalkoztatás előtt eljut a gazdaság az árupiaci egyensúly állapotába  tartósan kialakulhat munkanélküliség (oka: elégtelen kereslet: a makrokibocsátással illetve annak szándékolt növelésével szemben nem áll elegendő fizetőképes kereslet). A foglalkoztatás nem tisztán munkapiaci kérdés.
Keynest elsősorban az érdekli, hogy e folyamat során működnek-e az egyensúly irányába ható tényezők, arra keresi a választ, hogy mik a feltételei egy ilyen egyensúly kialakulásának, különösen a nem teljes foglalkoztatás melletti egyensúly kialakulásának. Bizonyíthatóvá válik, hogy a gazdaságpolitika képes befolyásolni a gazdaság reálváltozóit is.
Keynes pszichológiai törvényei:
- A társadalom tagjai, mint fogyasztók nem bíznak a jövőben, ezért jövedelemnövekményüknek csak egy részét fogyasztják el. Megtakarítás, felkészülés a váratlanra. Következmény: a megtakarítási határhajlandóság kisebb egynél.
- A társadalom tagjai, mint beruházók nem bíznak a jövőben, ezért bizonytalan várakozásaik jobban meghatározzák beruházási szándékaikat, mint a kamatláb. Következmény: a beruházási függvény független változója a kamatláb mellett a hozamvárakozások valószínűségi változója is
- A társadalom tagjai általában nem bíznak a jövőben, ezért előnyben részesítik a vagyonuk likvidebb formáit a kevésbé likvid formákkal szemben. Következmény: a pénz nem csupán „furfangos csereeszköz”, de a (likvid) vagyontartás eszköze is.
Ami más:
- fogyasztási függvény értelmezése
- beruházási kereslet elemzése
- pénz lényegére vonatkozó felfogás
- rövidtávon az árak és a bérek szinte teljesen merevek
Aggregált kereslet
- Fogyasztási kereset
- Beruházási kereslet
- Kormányzati kereslet
- Nettó külföldi kereslet
A fogyasztás: a javak és szolgáltatások szükséglet-kielégítésre történő közvetlen felhasználását jelenti. Jellemzően a fogyasztásra eszközölt ráfordítások és a fogyasztás eredménye között nincs jelentős időbeli eltérés.
Fogyasztási függvény a folyó reáljövedelem és a fogyasztási kiadások közötti összefüggés: C(Y) = C0+C1(Y).

csökkenő c állandó c
Autonóm fogyasztás (C0) az a fogyasztási kiadás, ami független a jövedelemtől, illetve annak változásától.
Fogyasztási határhajlandóság (c = MPC = Marginal propensity to consume) a fogyasztás megváltozása egységnyi jövedelemváltozás hatására: MPC= . A keynesi modellben MPC<1. rc="Rate" rc=" ." mps =" Marginal" mps=" ." rs =" Rate" i =" I(i,*)." y =" *I" md="MDT+MDO+MDS):" m =" M" md =" MD(Yp,V,P,*P,i)." doing =" tevékeny" ys="YD="C(Y)+I(i,)" ta =" ." m="M1(Y)+L2(i0).">S(Y)  C(Y)+I(i)>Y
- túlkínálat: I(i)L1(Y,P)+L2(i)
Az instabil egyensúly olyan részpiaci egyensúly, amely a másik piac kis változása esetén is felborulhat. Bármilyen hatás kimozdíthatja és magától nem tér vissza.
A stabil egyensúly a szimultán egyensúly (természetes munkanélküliség) mellett létezik, amelynél bármely piac egyensúlya magától helyreáll a másik piac egyensúlyának vonzása miatt. Nehéz kimozdítani ebből a rendszert, de ha sikerül, visszaáll.
Az aggregált keresleti függvény
Amennyiben a szimultán egyensúly stabilis egyensúlyi állapot, akkor az IS és LM görbék alkalmasak az aggregált kereslet meghatározására.


IX, A foglalkoztatottság és a munkanélküliség különböző elméletei
A munkapiac egyensúlytalansága azt jelenti, hogy avagy a munka kereslete haladja meg a munka kínálatát, ekkor munkaerőhiány tapasztalható, vagy fordítva a munka kínálata magasabba keresletnél, s akkor munkanélküliség áll elő.
A munka keresletét a munka határhatékonysága, illetve a makrogazdaság aggregált keresletének alakulása határozza meg. A munka kínálatának alapvető meghatározója a potenciális munkaerő-állomány, az aktív, azaz aktívan munkát kereső népesség, amelyet rövidtávon a teljes népességből kell levezetni.
A népesség mindenekelőtt két nagy csoportra oszlik: a munkaképes korúakra és a nem munkaképes korúakra. A munkaképes kort az egyes országokban eltérően határozzák meg. Munkaképes korú lakosság a népesség azon része, melynek tagjai idősebbek a foglalkoztatás jogilag meghatározott alsó határától és nem érték el a nyugdíjas korhatárt.
A munkaképes korúaknak csak egy része aktív, kisebb részük inaktív. Inaktívak: tanulók, egészségügyi okból tartósan munkaképtelenek, a tulajdonuk hozamaiból élők, eltartott munkaképesek, háztartásbeliek, és a vállalkozókat is az inaktívak közé szokás sorolni. Az aktív népesség (Potenciális munkaerő-állomány) a munkaképes korú lakosságnak az a része, amelyik a munkapiacon, mint aktív, munkát kereső jelenik meg. Részben idetartoznak azok a nyugdíjaskorúak is, akik még hajlandóak munkát vállalni. A társadalom mobilitása miatt bizonytalan az aktívak száma.
Statisztikák: állami (bejelentettek)
szakszervezeti (csökkentett munkájú is)
Statisztikai Hivatal (kettő között)
Ebből meghatározható az aktivitási ráta. Aktivitási ráta =
Ha az aktív népesség teljesen foglalkoztatott, akkor nincs munkanélküliség. Viszont amennyiben egy részük nem talál munkát, akkor valamilyen mértékű munkanélküliség van, amit a munkanélküliség rátája fejez ki.
Munkanélküliségi ráta =
A munka kínálata merev, a munkanélküliség a munka keresletétől függ.
Munkaadó (munkáltató): munka iránt keresletet támasztó, munkahelyet kínáló vállalkozó.
Munkavállaló: munkahelyet kereső, munkáját kínáló gazdasági szereplő.
Munkanélküli: olyan munkaváló, aki megfelelő feltételek mellett munkahelyet keres, de nem talál.
Az állam azokat tekinti munkanélkülieknek, akik ezt kinyilvánítják azzal, hogy segítségért, támogatásért jelentkeznek, regisztráltatják magukat a munkaügyi központokban. Regisztrált munkanélküli az állami intézményeknél nyilvántartásba vett munkanélküli.
Ha a munkanélküliség a munkavállaló döntése alapján alakul ki, önkéntes munkanélküliségről van szó, ha a munkaadó, tehát a munkakereslet az oka, akkor kényszerű a munkanélküliség.
Önkéntes munkanélküli olyan munkanélküli, aki saját döntése alapján állástalan, mert a felkínált munkahely valamilyen szempontból nem felel meg neki. Okok, hogy miért nem vállalják el a rendelkezésre álló munkát csoportosíthatók:
- Kereséses munkanélküliség: a munkavállalónak az a szándéka, hogy jobb munkahelyen vállaljon munkát, ahol képességeit jobban fejtheti ki, ahol jók a munkakörülmények, és magasabb bért érhet el. Ez a munkavállaló keresi a jobb munkahelyet, de hogy erre legyen ideje, korábbi munkahelyet feladja, így az új munkahely megtalálásáig munkanélkülivé válik. A munkavállaló más munkahely keresése miatt lép ki jelenlegi munkahelyéről.
- Súrlódásos (frikciós) munkanélküliség: önként vállalt munkahely-feladásra késztetnek egyeseket olyan munkahelyi konfliktusok is, amelyek nehezen elviselhetők számukra. Itt is az új munkahely megtalálásáig az ellető munkanélkülivé lesz. A munkakörülmények és/vagy -feltételek hirtelen változása miatt bekövetkező munkanélküliség. Lehet kényszerű és önkéntes. is.
- Hallgatólagos egyezség: hullámzó konjunktúra esetén a munkavállalók a munkaadókkal hallgatólagos egyezséget kötnek. Vagy a tartós foglalkoztatást vállalják jelentős bérmérséklést elfogadva, vagy a konjunktúra esetén magas bért követelnek, beleegezve abba, hogy a konjunktúra lanyhulásával többjüket elbocsátják.
Kényszerű munkanélküli, aki aktívan keres, de rajta kívül álló okból nem talál munkát. Ennek oka egyértelműen a munkakereseti oldalon található. Fajtái:
- Konjunkturális munkanélküliség: a kényszerű munkanélküliség legáltalánosabb oka a gazdasági fejlődés ciklikussága. Ha a gazdaság növekszik, nő a munkakereslet, ha viszont visszaesik, dekonjunktúra alakul ki, akkor csökken a munkaerő-kereslet, s miután ez a visszaesés a legtöbb esetben általános, a munkanélküliség is általános.
- Strukturális munkanélküliség: amikor a munkakereslet és a munkakínálat struktúrája eltér egymástól, és ebből fakadnak a munkapiaci egyensúlytalanságok. A strukturális munkanélküliség oka kettős, szakmai és regionális. Egyrészt a potenciális munkavállalók szakmai struktúrája eltérhet a felkínált munkahelyek szakmai struktúrájától. Másrészt a struktúrák területileg térnek el egymástól.
- Technológiai munkanélküliség: a gyorsan fejlődő technika, technológia munkaerőt szorít ki, mert a tőke helyettesíti a munkát.
A monetaristák szerint átmenetileg, rövid távon strukturális munkanélküliség lépet fel, mert a munkaerő szakmai és területi mobilitása nem elegendő arra, hogy azonnal igazodjon a munkaerő struktúra kereslet struktúrájához. Ugyanakkor az a végkövetkeztetésük, hogy ha a piacot nem korlátozzák, az kiküszöböli a globális munkanélküliséget.

X, Az infláció fogalma, fajtái és okainak különféle magyarázatai
A gazdaság egyensúlyzavarának egyik fő megjelenési formája az infláció. Az infláció első megközelítésében a belső értékkel nem rendelkező pénz vásárlóerejének romlása. Ha infláció van több pénz kell az életünk fenntartásához. A mértékét az árszínvonal változásának mértékével határozzuk meg. Az árszínvonal a figyelembe vett áruk átlagára. Az árszínvonal változását az árindex méri. Fogyasztói javak árindexe: CPI=
ahol - az i-edik jószág ára a beszámolási időszakban,
- az i-edik jószág ára a bázis időszakban,
- az i-edik jószág volumene a beszámolási vagy a bázis időszakban
(a volumen-súlyoktól függően Paasche-típusú vagy Laspeyres-típusú index)
Burkolt áremelés: a jószág névleges ára változatlan, de minősége rosszabb, vagy megszerzésének költségei nőnek (pl.: csúszópénz).
Az infláció alakulását az árszintváltozás ezen relatív mértékével az ún. inflációs rátával szokás kifejezni.
Szűkebb értelemben az infláción az árszínvonal tartós emelkedését, ami egyben a (hitel)pénz elértéktelenedését, vásárlóerejének csökkenését is jelenti. Deflációnak nevezzünk minden olyan folyamatot, amelyben az árszínvonal tartósan süllyed, és a pénz felértékelődik.
Infláció fajtái gazdasági-társadalmi hatásai szerint:
- kiszámítható és kiegyensúlyozott: a gazdaságra nincs káros hatással
- kiszámítható és kiegyensúlyozatlan: hatékonyságvesztés
- nem kiszámítható és kiegyensúlyozott: vagyon és jövedelem újraelosztás
- nem kiszámítható és kiegyensúlyozatlan: hatékonyságvesztés vagyon és jövedelem újraelosztás
Nem kiszámítható infláció: olyan infláció, amelynek üteme véletlenszerűen változik, nehezíti a kalkulációt és emiatt jelentős hatékonyságvesztéshez vezethet.
Kiegyensúlyozatlan infláció: az árszínvonal-emelkedés jelentős árarány-változással is jár, emiatt jelentős jövedelem- és vagyonújraelosztó hatása van. A financiális javak leértékelődnek, a reáljavak pedig felértékelődnek. Az előre kiszámíthatatlan árak miatt a döntéseket térben és időben állandóan egyeztetni kell.
Az infláció kivédésére tett erőfeszítések az infláció tényleges költségei, amelyek a társadalom egészét terhelik.
Infláció fajtái az árszínvonal emelkedés mértéke szerint:
- kúszó infláció: olyan az állami gazdaságpolitika által kézbentartható (kiszámítható) árszínvonal-emelkedés, ami általában nem haladja meg a 10%-ot, élénkíti a gazdaságot, negatív hatása csekély, lassú árszínvonal emelkedés.
- vágtató infláció: ha az árszínvonal növekedése nem az állami gazdaságpolitika szándéka szerint alakul, általában kettő- esetleg háromjegyű, kiszámíthatatlan és kiegyensúlyozatlan, ezáltal hatékonyságvesztést okoz és kedvezőtlen jövedelem- és vagyonújraelosztást. A pénz elértéktelenedik, ezért az embereik inkább ingatlanba vagy aranyba fektetik a pénzüket. Oka a gazdaság súlyos visszaesésének.
- hiperinfláció: A gazdaság teljes összeomlásának jelzése. A teljesen szétzilálódott gazdaságra jellemző, a pénzrendszer teljes összeomlásához vezető rohamos pénzromlás, a pénz forgási sebessége felgyorsul, az árszínvonal-emelkedés sok számjegyű és felgyorsuló. Már nem oka, hanem következménye a gazdaság teljes szétzilálódásának. Az árszínvonal emelkedése felgyorsul és változását már hetekben, esetleg napokban, órákban mérik. Kiegyensúlyozatlan és előre nem látható mértékű. Bejön a barter-ügylet.
Aszerint, hogy az okok honnan eredeztethetők, beszélünk keresleti vagy kínálat inflációról.
1. keresleti infláció
Ha a kereslet változatlan kínálat mellett nő, vagy a kereslet jobban nő, mint a kínálat. Oka az összkereslet autonóm (jövedelemfüggetlen) elemeinek növekedése, illetve az állami akarat alapján növekvő, jövedelemnövekedéssel nem indokolt pénzkibocsátás.
YD=C0+c(Y)+I(i)+G+(X-IM)
Az aláhúzott tényezők nem okoznak inflációt.
- a fogyasztás autonóm részének növekedése
C0 értéke növekszik, az ár emelkedik, míg YD=YS

- a beruházás autonóm részének növekedése, profitvárakozásokat növelő információ
Az árszínvonal a pénzpiac alakulásán keresztül hat a kamatláb nagyságára (tranzakciós pénztartás nő, spekulációs pénztartás csökken, a kamatláb növekszik)

- állami kiadások növekednek
- pénzkínálat növekszik, pénzinfláció, kamatláb emelkedik
Megfékezése: Cél: YD
költségvetési politika: G, T; az árupiaci kereslet ; összkereslet balra le
tolódik; P
monetáris politika: MS
2. kínálati infláció (költséginfláció)
Az inflációt okozó túlkereslet azért következik be, mert a kínálat változatlan kereslet mellett csökken, vagy a kínálat jobban csökken, mint a kereslet. A költséginflációt a bérek, illetve az import tőkejavak árának növekedése váltja ki.
- reálbér emelkedik
A bér és az árszínvonal egymást erősítő folyamat. Ár-bér spirál: az árszínvonal és a bérszínvonal emelkedése egymást erősítő folyamat. Ha a folyamatot a bérszínvonal emelkedése indítja bér-ár spirálról beszélünk. Nem alakul ki bér-ár spirál, ha a munkatermelékenysége jobban vagy legalább úgy növekszik, mint a bérszínvonal.

- import tőkejavak ára emelkedik
Megfékezése: Cél: YS
költségcsökkentés; nominálbér 
3. pénzinfláció
Akkor keletkezik, ha a pénzkeresletet meghaladó pénzmennyiséget bocsát a bankrendszer a gazdaságba, mert ez túlkereslet kialakulását idézi elő. Ha a pénzkínálat nő, a kamatláb emelkedik.
Anticipált infláció: a gazdasági szereplők bizonyos árszínvonalnövekedésre számítanak (inflációs várakozások), ezért e szerint kötik meg határidős munka-, szállítási és hitelszerződéseiket, aminek következtében az áremelkedés valóban bekövetkezik.
Tehetetlenségi infláció, a vásárlók és az eladók arra számítanak, hogy az árszínvonal-emelkedés a múltbeli rátája szerint alakul, ezért ennek megfelelően cselekszenek. Mindaddig jellemzi a gazdaságot, míg valamilyen sokkhatás ki nem billenti ebből az állapotából.
A monetaristák szerint árszínvonal-emelkedés következik be, ha a forgalomba került több pénzt nem szívja fel a növekvő permanens jövedelem, de mindez a reálszférára hatástalan. Így kialakulhat pénzinfláció.

XI, Az infláció és a munkanélküliség összefüggései. A Phillips görbe
Phillips vizsgálatot végzet és több mint 50 év adataiból olyan trendet vélt felfedezni, amely a nominálbérek növekedési üteme (W)és a munkanélküliség rájája között ellentétes mozgást látszott igazolni. Számszerűen azt mutatta ki, hogy ha a nominálbér növekedési üteme nem változik, akkor a munkanélküliség 6,5 %-os szinten állapodik meg, ha az ütem növekszik, akkor csökken a munkanélküliségi ráta és fordítva.

Samuelson, Solow kimutatta, hogy Phillips görbéje alkalmas az infláció és a munkanélküliség kapcsolatának ábrázolására is, mindössze kissé módosítani kell azt.
A módosított Phillips görbe az inflációs ráta (*p) és a munkanélküliségi ráta között mutat ki trade-off (egymást kiváltó) kapcsolatot. A módosított görbe szerint ameddig a nominális bérszint változása megegyezik a munka termelékenységének változásával, addig a több terméket felszívja a több bér, tehát nem gerjeszt inflációt. Az árstabilitást 5,5 %-os munkanélküliség mellett érheti el a gazdaság. E példában ez lesz a munkanélküliség természetes rátája. Ha viszont 5,5 % alá esik a munkanélküliségi ráta, úgy a hozzá tartozó bérváltozás nominálbér emelkedést eredményez, ami inflációt indukál.

Tehát, ha a munkanélküliség olyan százalékát kell tartósan elérni, amely mellett a pénzbérek növekedési üteme megegyezik a munka termelékenységének növekedési ütemével. Ebben az esetben stabil árak alakulhatnak ki. P=-Y+W (Y: munkatermelékenység növekedési üteme)
A munkanélküliség természetes rátája (uN) az a ráta (5,5%), amely mellett az árakra és bérekre felfelé és lefelé ható erők egyensúlyban vannak. A természetes ráta mellett az ár- és bérinfláció stabil.
A hosszú távú Phillips-görbe az adaptációs várakozások elméletének alkalmazása a Phillips-görbére. A dinamizált (hosszútávú) Phillips-görbe egy az infláció-tengellyel párhuzamos egyenes: az árszínvonal a munkanélküliség természetes rátája mellett emelkedik, azaz hosszútávon nincs trade-off kapcsolat, vagyis nem érvényesül.

- bővülés (B)
- adaptív várakozás következtében az inflációs ráta beépül az árszínvonalba (C)
- munkavállalók oldaláról adaptációs folyamat
árszínvonal , béremelés
W, LD optimális , munkanélküliség  (D)
Gordon diagram
Y1 kibocsátás a munkanélküliség természetes rátája mellett értelmezhető.
o Adaptív várakozás D’
o Munkások helyzetjavítása; harc a magasabb bérért S’

Stagfláció: az 1970-es évek válságában az árszínvonal akkor is emelkedett, ha a termelés stagnált vagy visszaesett.
Költséginflációt okoznak a különböző exogén tényezők, amelyek attól lesznek tartós infláció forrásai, hogy endogén tényezőkké alakulnak.
Endogén tényezők: - monopólium, önálló árképzés (költség nő, ár nő)
- állami beavatkozás; keresletinfláció
(költekezés visszafogása  U, Y  ár)
- kulcsiparág hipotézis
= a pénzbérek a legnagyobb termelékenységű iparág
bérszínvonalához igazodnak
termelékenységi ütem <>

XII, A gazdasági növekedés fogalma, mérése, tényezői, feltételei és korlátai
Az expanzió a kibocsátás (GDP) növekedése, ami a potenciális GDP határán belül nem gazdasági növekedés. A gazdasági növekedés a kibocsátás (GDP) növekedése (expanziója) a kapacitások bővülése (a potenciális GDP növekedése) mellett.
A gazdasági fejlődés a gazdasági növekedés + minőségi tényezők (arányosabb jövedelemelosztás, környezeti feltételek javulása stb.).

Gazdasági növekedésen általában azt értjük, hogy a termelés volumene és ezzel az ország anyagi gazdasága nagyobb lesz. A gazdaság növekedését, mértékét például a GDP-vel fejezhetjük ki. A növekedés a gazdaság általános jellemzője, amely azt jelenti, hogy a termelés lehetőségei kibővülnek a GDP potenciálja kitágul. Növekedésről akkor beszélünk, ha egy nemzetnek nem csupán termelése, de termelési kapacitása is nő. A potenciális GDP-t úgy definiáljuk, mint a bruttó nemzeti termék, amely egy nemzet teljesítményét az összes rendelkezésre álló erőforrás teljes mértékű és hatékony kihasználása mellett fejez ki. Gazdasági növekedés akkor áll fenn, ha a potenciális GDP nő.
A gazdasági növekedés mérése
A gazdasági növekedés ütemét (Y) a reál összkibocsátás érvenkénti százalékban számított változása fejezi ki. A növekedés színvonalát az egy lakosra jutó kibocsátás növekedése (a növekedési ütem korrekciója a népesség növekedésével) határozza meg.
A tényleges növekedés a névleges növekedés és a népesség növekedésének különbségéből adódik.
Gazdasági növekedés tényezői (mennyiségileg megragadható)
Azok a társadalmi-gazdasági körülmények, amelyek függvényszerű kapcsolatban vannak a növekedés alakulásával: ilyenek az erőforrások bővülése és a műszaki haladás.
Az erőforrások bővülése
1. Természeti erőforrások bővülése: az olyan alapvető erőforrásoknak, mint a termőtalaj, a víz, az ásványi kincsek nyilvánvalóan alapvető jelentőségük van a növekedésben. A természeti erőforrások fontos, de nem meghatározó tényezői a növekedésnek. A gazdasági növekedés konkrét vizsgálatánál a természeti erőforrások helyett általában a földterület nagyságával számolunk. Másodlagos jelentőségűek, hosszabb távon változik, nem újratermelhető.
2. A munka alapvető erőforrás valamennyi jószág előállításához. Ha egy országban több munkaerő áll rendelkezésre, általában nagyobb lesz az output is, feltéve, hogy az átlagos munkaidő nem változik. A munka tömegének forrása a népesség nem tekinthető önmagában a növekedés meghatározó tényezőjének. Nem ad magyarázatot a gazdasági növekedés milyenségére.
3. A munkaerő hasznosításának foka elsősorban a rendelkezésre álló tőkeállománytól függ. A legképzettebb munkaerő is veszteséget jelent, ha tevékenységhez szükséges gépek, irodák, eszközök nem állam rendelkezésre. A tőkeállományt beruházással bővítik. A beruházások egy része csupán pótolja az elhasználódott tőke javakat, másik része új munkahelyeket teremt, vagy munkaerőt helyettesít. Közvetve tehát a beruházások is növekedési tényezők. A beruházások sem a növekedés elsődleges meghatározó tényezői. Potenciálisan bővítik a termelés növekedésének lehetőségeit.
A műszaki haladás
Az a növekedési tényező, amelynek hatására a kibocsátás állandó erőforrás ráfordítás mellett is nő. (Elemei: a javak korszerűsítése, a technológia valamint a szakképzettség színvonalának a növekedése.)
A modern gazdaságokban a gazdasági növekedés alapvető tényezője, amely elsősorban az erőforrásokon keresztül érvényesíti hatását. Nincs egységesen elfogadott definíciója. A műszaki haladás jelenségei azonban egyértelműek. A műszaki haladás megjelenik a gépek színvonalának emelkedésében, illetve a munka technikai felszereltségének fokozásában. A munkaerő szakmai színvonalának emelése, az általános műszaki kultúra fejlődése is jellemzi a műszaki haladást.
Technikai haladás az a növekedési tényező, amelynek hatására a kibocsátás állandó ráfordítás mellett is nő. Ez abban fejeződik ki, hogy a többi növekedési tényező hatékonysága nő.
Csoportosítás:
1. Megnyilvánulás szempontjából
- megtestesült műszaki haladás: új termelési eljárások, berendezések (fejlesztés) formájában megjelenő műszaki haladás. Ez a műszaki fejlesztés.
- meg nem testesült műszaki haladás: a szakképzettségek színvonalának emelkedése és a meglévő eljárások, berendezések jobb kihasználásával (szervezés) megjelenő műszaki haladás.
2. A műszaki haladás motivációja lehet
- autonóm: a technikai haladást a tudományos fejlődés határozza meg, a termelési és tudományos tapasztalatok felhalmozódása és kihasználása nyomán spontán módon kibontakozó műszaki haladás.
- indukált: a műszaki haladás a társadalom gazdasági vagy egyéb szükségleteiből indul ki, a kor követelményeinek kíván megfelelni; valamilyen külső hatásra (piaci igények, gazdaságpolitikai, politikai törekvések) bekövetkező, “megrendelt” műszaki haladás
3. Gazdasági növekedés jellege
- Extenzív a növekedés: amikor a kibocsátás a felhasznált termelési tényezők mennyiségi növekedésnek eredménye; az erőforrások bővítése által kiváltott növekedés
- Intenzív a növekedés, amikor a kibocsátás növekedése a termelési tényezők adott mennyisége mellett következik be. Az erőforrások hatékonyságának növelése, azaz a műszaki haladás által kiváltott növekedés. A műszaki haladás e szerint maga a tiszta intenzív növekedés.
4. növekedéselméletek megkülönböztetik:
- Egzogén műszaki haladás: műszaki haladás önálló változóként való beépítése a modellekbe.
- Endogén műszaki haladás: a műszaki haladásnak közvetetten, a termelési erőforrások hatékonyságának növekedése útján történő figyelembevétele.
Növekedés feltételei (korlátai)
Azok a körülmények, amelyek önmagukban nem vezetnek kibocsátáshoz, de nélkülük nem lehet termelni.
1. Természeti-földrajzi környezet
2. Megfelelő piac megléte. A piac fontos feltételei és korlátai egy kis ország számára.
3. A növekedés társadalompolitikai feltételei. A közrend, közbiztonság, jogbiztonság nélkül a gazdaság nem növekszik, nem fejlődik.
4. Nemzetközi társadalmi-politikai feltételek (pl: háború, embargó)
5. Specifikus korlátok (pl: rendszerváltás, piacváltás). Rövidtávon igen meghatározóak lehetnek a gazdasági növekedés feltételeiben.
6. A gazdasági növekedés legfontosabb feltétele maga az emberi tényező.

XIII, A keynesi típusú növekedési modell
A gazdasági növekedés modelljei azt vizsgálják, hogyan mehet végbe növekedés az egyensúly fennmaradása mellett.
A keynesi modellek a keresletből indulnak ki. Az egyensúlyi növekedés (YS=YD)-t biztosító legfontosabb feltétel az összkereslet növekedést. Az összkereslet elemeként kulcsszerepet kap a beruházás, amely egyrészt az összkereslet egyik eleme, másrészt a multiplikátor-hatáson keresztül növeli az összjövedelmet. A keynesi szemléletnek megfelelően a megtakarítás és a beruházás dinamikus egyensúlya jellemző ezekre a modellekre, ahol az egyensúlyt nem a kamatláb mozgása biztosítja.
Statikus egyensúly: nyugalmi állapot, a gazdaság olyan helyzete, amelynek megváltoztatása senkinek sem érdeke, mert a meglévő adottságok között mindenki elérte a számára optimális eredményt.
Növekvő gazdaságban nem értelmezhető!
Dinamikus egyensúly: a gazdaság folyamatosan olyan ütemben növekszik, amely ütemnek a megváltoztatása a gazdálkodóknak nem érdekük. Az egyensúly feltételei között végbemenő növekedés vetette fel.
o Harrod: ha a gazdaság folyamatosan változik, növekszik, de olyan növekedési ütem alakult ki, amelynek megváltoztatása a gazdálkodónak nem érdeke, mert mellette várakozásaik teljesülnek.
o Robinson: aranykori növekedés: az a növekedés, amelynek üteme állandó és minden változója (termelés, tőkeállomány, munkáslétszám, műszaki haladás) optimális.
A növekedés Domar féle modellje
Keynes elméleti rendszere csak a beruházás piacbővítő szerepével számol és nem veszi figyelembe a beruházások kapacitásnövelő hatását. Domar pótolja ezt a hiányt, amikor beruházáson következetesen olyan termelési kapacitást növelő tőkeállománynövekedést ért, amely a kapacitások üzembe helyezésével jövedelmet is hoz.
Az összkereslet értelmezése nem tér el a keynesi értelmezéstől. Az egyensúlyi helyzetben a rendelkezésre álló erőforrások teljes felhasználásával megtermelt terméktömeg megegyezik az összkereslettel. A dinamikus elemzés ebben az esetben azokat a tényezőket kutatja, amely mellett a kínálat és a kereslet egyelősége fennmarad. Az összkereslet az összkínálattal dinamikusan egyensúlyban maradásához a beruházásoknak egyenletesen növekedni kell.
YS=YDYS=YD
Kérdés: Milyen ütemben növekedjenek a beruházások, a tőkeállomány, hogy a jövedelemnövekedés megegyezzen a kapacitások növekedésével?
o dinamikus kínálati oldal
YS=I*
A beruházás átlagos hatékonysága megmutatja, hogy egységnyi beruházás mekkora makrojövedelem-növekmény létrejöttét alapozza meg: .
A termelőkapacitás a beruházással együtt nő.
o dinamikus keresleti oldal
YD=1/s*I
Domar egyensúlyi növekedési modellje szerint egyensúlyi a növekedés, ha a beruházás növekedési üteme a beruházások átlagos hatékonyságának (*) és a megtakarítási határhajlandóságnak (s) a szorzata:*I = **s.
Ebben az esetben a kapacitás, a termelés és a jövedelem azonos ütemben nőnek.
A kínálati oldalon a beruházás, a keresleti oldalon a beruházás növekménye szerepel. A termelőkapacitás a beruházással együtt nő, de a keresletet csupán a beruházás növekménye növeli. A modellből látható, hogy az összkereslet az összkínálattal dinamikusan egyensúlyban maradásához a beruházásoknak egyenletesen növekedni kell. E növekedés üteme attól függ, mekkora a nemzeti jövedelemből megtakarított hányad és mekkora a tőke átlagos hatékonysága.
A Harrod-féle biztosított (egyensúlyi) növekedési ütem
Harrod arra törekedett, hogy kiküszöbölje a Domar modell hiányosságait. A továbbépített modell a beruházás és a megtakarítás egyensúlyára épül. Az egyszerűség kedvéért feltesszük, hogy a megtakarítási határhajlandóság és a megtakarítási hányad egybeesik, azaz a megtakarítási függvény lineáris és nincs autonóm összetevője.
S(Y)=sY
A megtakarítás az összjövedelem függvénye, nem függ a kamatlábtól.
Indukált beruházás: a jövedelem (termelés) várható változtatása által kiváltott (indukált) beruházási igény. Az (indukált) beruházás nagysága a modellben a jövedelemnövekmény és a tőkeigényesség függvénye: I(Y)=Cr*Y
Cr: az egyensúlyi növekedést biztosító tőke-koefficiens.
Akcelerátor hatás: lavinaszerű folyamat: a beruházásnövekmény multiplikálta jövedelemnövekmény beruházást indukál, amely ismét multiplikálódik. Ellenható tényezők lefékezik, csökkenő beruházás esetén negatívan hat.
Egyensúlyi helyzet: S(I)=I(Y) sY= Cr*Y
Harrod egyensúlyi növekedési modellje a biztosított (warranted) egyensúlyi növekedési ütem egyenlő a megtakarítási hányad és az I.C.O.R mutató hányadosával:*W = .
Ha fennáll az aranykori egyezés a két növekedési ütem között, akkor ez egyenértékű azzal, hogy az indukált beruházás éppen akkora kibocsátásnövekedést okoz, mint amekkora az ilyen nagyságú beruházás indukálásához szükséges.
Szerinte a kamatláb és a technikai haladás között kölcsönös meghatározottság áll fenn. Ha a kamatláb változatlan, akkor nem keletkezik helyettesítési hatás, ami a tőkemunka arányát megváltoztatná, vagyis s műszaki haladás semleges.
A növekedés tényleges és természetes üteme a Harrod-Domar modellben
Harrod nyomán különböztessük meg a biztosított növekedés (W) üteme mellett a növekedés tényleges (Y) és természetes (N) ütemét. Harrod szerint, ha a tényleges növekedés üteme eltér az egyensúlyi növekedési ütemtől, az egyensúlytalanságot növeli. A növekedés természetes üteme a termelés növekedésének azt az ütemét mutatja, amelyet a népesség szaporodása és a műszaki haladás hosszú távon lehetővé tesz.
Aranykori növekedés (Harrod szerint) az a növekedés, amely esetén a tényleges növekedési ütem egyenlő a természetes és a biztosított egyensúlyi növekedés ütemével:
(*Y = *N = *W).
Harrod modellje sokoldalúbb és közelebb áll a valósághoz, mint a Domaré mégis több hiányosság van. Egyrészt továbbra is homályban marad, mi a növekedés tényleges hatóereje. Másrészt helytelen feltételezni a termelők elégedettségét bármely növekedési ütemmel és nem indokolt eltekinteni az autonóm beruházásoktól és a műszaki fejlődés nem semleges változataitól sem.

XIV, A neoklasszikus növekedési modell
A gazdasági növekedés modelljei azt vizsgálják, hogyan mehet végbe növekedés az egyensúly fennmaradása mellett.
A keynesi típusú növekedési modellek megjelenésével azonnal megindult azok neoklasszikus bírálata és a bírálatok nyomán alakultak ki a neoklasszikus növekedési elméletek.
o A termelés növekményének nagysága szerintük a termelési tényezők mennyiségének a műszaki haladásnak a függvénye.
o A tőkeigényesség változatlanságának harrod-domari feltételezése
o Szerintük az egyensúlyi növekedés és a természetes növekedés eleve egybeesik.
A kínálat elemzését követelik meg. A kereslet szinte meg sem jelenik a neoklasszikus modellekben. A neoklasszikus növekedéselméletek valamilyen típusú termelési függvényre épülnek. A termelési tényezők kapcsolódásait és a termelést makroszinten vizsgálják, a termelési függvény, így nem a vállalati technológiát tükröző összefüggést mutatja, hanem nemzetgazdasági szinten keres összefüggést a növekedési tényezők és a termelés alakulása között. Ezért nevezzük ezeket aggregált termelési függvényeknek.
A helyettesítés rugalmassága
Az az arány, amely megmutatja, hogy a technikai helyettesítés határrátájának 1%-os változása a tőke-munka arány hány százalékos változását váltja ki:
A helyettesítés határrátája: a tőke és a munka egymáshoz viszonyított értékelését fejezi ki az össztermelés szempontjából.
A helyettesítés határrátája módosul a termelési függvény megváltoztatásával. Az új műszaki eljárás módosítja a termelési függvényt, ezzel megváltoznak a határtermelékenyégek is bármely tőke-munka arány esetén.
Az (egzogén) műszaki haladás típusai
A neoklasszikusok növekedési modellekben az egzogén módon beépített műszaki haladásnak két típusát különböztetik meg: a semleges és a nem semleges műszaki haladást.
A termelési függvények által gazdasági szempontból megjelenített technológiákat több arányszám jellemzi:
o A munka technikai felszereltsége: az egységnyi munkaerőre eső tőkefelhasználás: K/L.
o A tőke hatékonysága: az egységnyi tőkeráfordítással létrehozott kibocsátás Y/K.
o A munka termelékenysége: az egységnyi munkaráfordítással létrehozott kibocsátás: Y/L.
o A termelés munkaigényessége: az egységnyi termeléshez szükséges munkaráfordítás: L/Y.
A műszaki haladás semlegessége azt jelenti, hogy ezek közül az arányok közül egyik vagy másik a műszaki haladás dacára változatlan marad.
Semleges műszaki haladás:
o Hicksi értelemben: ha az változatlan munka technikai felszereltsége (K/L) mellett azonos mértékben növeli mindkét tényező határtermelékenységét, vagyis a helyettesítés rugalmassága éppen egységnyi.
o Harrodi értelemben: ha az változatlan kamatláb és növekvő tőke-munka arány (K/L) mellett nem változtatja meg a tőkeigényesség (K/Y) nagyságát.
o Solow szerint: ha az változatlan bérszínvonal és növekvő tőke-munka arány (K/L) mellett nem változtatja meg a munkaigényesség (L/Y) nagyságát.
Az egy főre jutó termelés növekedése tehát két hatás eredménye: a helyettesítési hatásé és a műszaki hatásé.
R. Solow növekedési modellje
A növekedési ütem Solow szerint a műszaki haladás ütemével plusz a két tényező növekedési ütemének termelési rugalmasságukkal súlyozott összegével egyenlő:

A munka parciális termelési rugalmassága: az egységnyi százalékos munkanövekményre jutó százalékos kibocsátás növekmény: .
Solow szerint is van ideális növekedés. Ez olyan társadalmi-gazdasági állapot, amikor a népesség növekedési üteme állandó, a műszaki haladás semleges és a termelési tényezők parciális termelési rugalmassága állandó. A neoklasszikus termelési modellek is egyoldalúak. Miközben a kínálati oldalt kínos alapossággal analizálták, szinte teljesen megfeledkeztek a keresleti oldalról. Nem véletlen ez, hiszen a neoklasszikusok dogmája szerint az egyensúly tartós és a piac által biztosított, a kereslet tehát nem lehet a növekedés korlátja.

XV, A Jánossy-féle növekedési elmélet
A marginális elemzésen alapuló makroökonóma elsősorban műszaki haladás egzogén ábrázolású vizsgálatában ért el eredményeket. A műszaki haladás belső törvényszerűségeit feltáró endogén ábrázolás egyik jelentős példája a magyar Jánossy Ferenc elmélete a gazdaság trendvonaláról és helyreállítási periódusáról.
Az elméletet néhány posztulátumra építjük:
o A gazdasági növekedést a makroökonómiai kibocsátás (vagy ami ugyanaz, jövedelem) valamely nettó vagy félnettó szintetikus mutatójának egy főre jutó hányadával mérjük.
A modell elvonatkoztatási szintjén a gazdaság növekedési üteme és a munka termelékenység növekedési üteme azonosítható egymással.
o A termelékenység növekedése alapvetően kétféle típusú tevékenységgel hozható összefüggésbe: a meglévő technikai felszereltség és a meglévő technológiák jobb, hatékonyabb kihasználására irányuló szervezési és a jobb, hatékonyabb műszaki feltételek megteremtésére irányuló műszaki fejlesztési tevékenységekkel.
A műszaki potenciál
Berendezés alatt egy műszaki termelő egységet fogunk érteni, amely lehet egy munkahely technikai felszereltsége, de egy műhely, egy üzem, egy ágazat, vagy akár az egész nemzetgazdaság műszaki felszereltsége is.
Műszaki potenciál (adott berendezésé) a berendezés maximális teljesítőképessége ideális feltételek mellett. Reális teljesítőképesség (adott berendezésé) a berendezés teljesítménye a valós feltételek mellett
Az adott műszaki potenciálú berendezés tényleges teljesítményét szervező tevékenységgel növelhetjük, illetve magát a műszaki potenciált fejlesztéssel fokozhatjuk.
Fejlesztés a műszaki potenciál fokozására irányuló komplex technikai-gazdasági tevékenység. Szervezés a reális teljesítmény fokozására irányuló komplex technikai-gazdasági tevékenység.
A korszerűsödési ráta
Mindkét tevékenység része műszaki haladás folyamatának, és mind a két tevékenységnek költségei vannak. Feltételezzük, hogy e költségeket az elért többletteljesítményből fedezik, azaz az önfinanszírozó műszaki haladás a vizsgálódás tárgya.
Korszerűsödési ráta (adott berendezésé adott időszak alatt) - az időszak végi és az időszak eleji műszaki potenciál aránya: .
o Minél jobban kihasználunk egy adott műszaki potenciálú berendezést, annál költségesebb lesz minden további, a műszaki potenciál kihasználását fokozó, szervező tevékenység. Ugyanakkor a műszaki potenciált fokozó fejlesztő tevékenység költsége csökken.
o Minél erőteljesebb műszaki fejlesztést alkalmaznak egy adott szervezési szinten, annál költségesebb lesz minden további, a műszaki potenciált fokozó, fejlesztő tevékenység. Ugyanakkor az elért potenciált kihasználó szervezési tevékenységek költsége csökken.
Közös következmény: amikor választanak a szervezési és fejlesztési tevékenységek között, akkor mindig az a tevékenység drágul meg, amelyiket éppen választották.
A korszerűsödési ráta és a termelékenység növekedési üteme hosszabb távon azonos tendenciát mutat. Ezt a tendenciát a korszerűsödési ráta határozza meg, de a tendencián belüli fejlődés a termelékenység növekedési ütemétől függ. A tendencia a gazdaság hosszú távú fejlődési vonala a gazdasági trend, amely a nem szignifikáns (véletlen) kilengésű fejlődési görbe felső burkoló görbéje. A tényleges növekedés ettől a trendvonaltól eltérhet esetenként, illetve rendszeres időközökben. Az utóbbi esetben beszélünk gazdasági ciklusokról.
A beruházások és a korszerűsödés
A beruházás által érintett berendezés beruházás utáni és beruházás előtti műszaki potenciáljainak hányadosa a beruházás saját korszerűsödési rátája.
Egy beruházás:
o Korszerűtlen: olyan beruházás, amelynek belső korszerűsödési rátája jelentősen kisebb a környezet korszerűsödési rátájánál.
o Korszerű: olyan beruházás, amelynek belső korszerűsödési rátája nagyjából egybeesik a környezet korszerűsödési rátájával.
o Innovatív: olyan beruházás, amelynek belső korszerűsödési rátája jelentősen nagyobb a környezet korszerűsödési rátájánál.
A tömeges korszerűtlen beruházás visszaveti, a tömeges innovatív beruházás növeli a környezet korszerűsödési rátáját, ezzel lenyomja illetve felemeli a gazdasági trend meredekségét.
Olyan beruházásokról van szó, amelyek termelő berendezésekkel kapcsolatosak. Ilyen beruházások kétfélék: pótló és bővítő.
Pótlási hányad: a pótló beruházás során lecserélt berendezéstömeg aránya a teljes berendezéstömeghez. Maximum 100% lehet.
Bővítési hányad: a bővítő beruházással hozzáadott berendezéstömeg aránya az eredeti berendezéstömeghez. Matematikai korlátja nincs, csak gazdasági.
Korszerű beruházást feltételezve belátható, hogy nem csak a bővítő, de a pótló beruházás is megváltoztatja a berendezés-állomány teljesítményét.
Ha valamelyik vagy mindkét beruházási hányad folyamatosan nő (csökken), akkor a beruházás saját korszerűsödési rátája meghaladja a környezet korszerűsödési rátáját (elmarad attól).
Állandó beruházási hányadok esetén –függetlenül azok nagyságától- a beruházás saját korszerűsödési rátája beáll a környezet korszerűsödési rátájának szintjére.
A beruházások optimális hányada nem független a korszerűsödési rátájától.
Az optimális pótlási hányadtól való eltérés a megtérülésben fog veszteségeket okozni.
o Ha a kelleténél kisebb mértékben pótolják a fizikailag és erkölcsileg elkopott berendezéseket, akkor a berendezés-állomány elöregszik és nem fogja tudni megtéríteni az alacsony pótlási költségeket sem.
o Ha a még el nem kopott berendezéseket is kicserélik, akkor a berendezések még megtérülésük előtt leselejtezésre kerülnek, s így keletkezik veszteség.
Az optimális bővítési hányadtól való eltérés a bővítés önfinanszírozását teszi lehetetlenné.
o Az optimálisnál kisebb bővítési hányad olyan kis bevétel-növekedést okoz, ami az egyébként kicsiny bővítési ütem tartására sem elegendő.
o A túl magas bővítési hányad olyan rohamos költségnövekedéssel jár, amit az egyébként esetleg jelentős bevétel-növekedés sem képes követni.
A gazdasági növekedés trendje és a helyreállítási periódus
Ha bekövetkezik egy rendkívüli esemény, amelynek következtében a gazdaság jelentősen és gyorsan visszaesik a trendhez képest, akkor hamarosan megkezdődik egy, a trendnél meredekebb fejlődés, a helyreállítás. Helyreállítási periódus a gazdasági trendtől lefele való szignifikáns eltérés periódusa. Szakaszai:
o Katasztrófa: az a szakasz, amikor a gazdaság teljesítménye csökken.
o kilábalás a katasztrófából: a gazdaság a katasztrófa mélypontjáról növekszik a kritikus pontig
o felzárkózás a gazdasági trend vonalához: a gazdaság növekedése a kritikus pont után.
A helyreállítási periódus kritikus időpontja az, amikor a gazdaság eléri a katasztrófa előtti szintjét. Ez az időpont a helyreállítás végének tűnik, holott a helyreállítás akkor fejeződik be, amikor a gazdaság a trendet éri el és azon túl már a trendnek megfelelően fejlődik tovább.
A kritikus időpont után mennyiségi, korszerűtlen beruházásokkal megvalósítható az erőltetett növekedés, ezért a felzárkózás lefelé megtört trendhez és így újabb katasztrófához vezet; ám annak következménye a trend meredekségének csökkenése, a műszaki lemaradás.
A kiegyensúlyozott, korszerű beruházások eredménye a harmonikus növekedés, amely a változatlan trendhez viszi a helyreállítást; a felzárkózás a korábbi trendhez zavartalan.
A kritikus időpont után tudatosan visszafogott növekedés lehetővé teszi a minőségi, innovatív beruházásokat, amelyek a trend meredekségét növelik. A meredekebb trend azután gyorsabb növekedést enged meg; a felzárkózás egy felfelé megtört trendhez kimagasló ütem mellett zajlik. Ezt nevezik gazdasági csodának.

XVI, Ciklikus ingadozások a gazdaságban. A konjunktúraciklusok osztályozása, főbb fajtái
A konjunktúra-ciklus egy adott gazdaság kibocsátásának, a fogyasztásának, a beruházásnak stb. periodikusan ingadozó alakulása, ahol a lefelé menő ág létrehozza felmenő ágat kiváltó okokat és fordítva.
Ciklikus ingadozások a gazdaságban
- Véletlenszerű ingadozások: olyan eltérések a gazdaság trendvonalától, amelyeknek nincs rendszerezhető oka, amelyek semmilyen szabályszerűséget nem mutatnak. (pl: aszály, földrengés)
- Nem gazdasági eredetű ingadozások: ciklikusan ismétlődő eltérések a trendtől, amelyeknek nem gazdasági okai vannak. Szabályos, jól meghatározott. Jellemző, hogy a leszálló és a felszálló ágak között nincs oksági kapcsolat; azaz a felszálló ág gazdaságilag nem oka a leszálló ágnak és fordítva. (évszakokhoz kötődnek)
- Ciklikus (konjunkturális) ingadozások: olyan gazdasági eredetű ciklikus eltérések a trendtől, ahol a leszálló ág létrehozza a felszálló ág okait és fordítva.
Konjunktúra-ciklusok
1. A ciklikus ingadozások mérése
A hosszabb ciklusokat a rövidebbektől általában a mozgó átlagolás módszerével lehet elválasztani. Fontos módszertani eljárás a trend kisimítása: azaz a hosszú távú trend kiszűrése. Itt előbb az adatsorból a trendet határozzák meg, majd képezik a trend és az adatsor különbségét, mint új adatsort. Így a trend emelkedését szűrik ki, és a ciklus, mint „sima” ingadozás jelentkezik. A növekvő trend kivonása a vizsgált fejlődési görbéből. E módszer alkalmazása után a ciklus leszálló ága (dekonjunktúra) negatív, a felszálló ága (konjunktúra) pozitív meredekségű lesz.

2. Ciklusok fázisai
- Expanzió vagy megélénkülés: a konjunktúra ciklus alsó fordulópontjától a felszálló ág inflexiós pontjáig (trendig) terjedő szakasza. Pozitív akcelerátor hatás jellemzi. A gazdasági növekedés megindul, a teljesítmény a trend alatt van.
- Prosperitás vagy fellendülés: a konjunktúra ciklus felszálló ágának inflexiós (trend) pontjától a felső fordulópontig terjedő szakasza. Fékeződés jellemzi. ennek a szakasznak a folyamatai készítik elő a recessziót.
- Recesszió vagy hanyatlás: a konjunktúraciklus felső fordulópontjától a leszálló ág inflexiós (trend) pontjáig terjedő szakasza. Negatív akcelerátor hatás jellemzi.
- Depresszió vagy pangás: a konjunktúra ciklus leszálló ágának inflexiós (trend) pontjától az alsó fordulópontig terjedő szakasza. Fékeződés jellemzi. Ennek a szakasznak a folyamatai készítik elő az expanziót.
A fázisok hossza eltérő. Minél kisebb az amplitúdó, annál egyenletesebben fejlődik a gazdaság.
A négy szakaszból talán a recesszió a legfontosabb. Csak később tértek rá a teljes ciklusok elemzésére. Vizsgálják a ciklus hosszúságát, kilengését, milyen mutatókkal írható le és hogy hogyan működik a ciklusok mechanizmusa.
- Gesztációs idő: a ciklus hosszát meghatározó egyik idő, az az idő, ami alatt a ciklust hordozó objektum alkalmassá válik feladata betöltésére (adaptációs időnek is nevezik). (Beruházások előkészítési és megvalósítási ideje.)
- Élettartam: a ciklus hosszát meghatározó másik idő, az az idő, ami alatt a ciklust megalapozó objektum alkalmas a feladata betöltésére. (Tárgyi eszközök elhasználódási ideje.)
- Stagfláció: olyan dekonjunktúra (stagnálás), ami inflációval együtt jelenik meg. A hetvenes években jelent meg először.
- A ciklus hossza az az időtartam, ami alatt a gazdaság egy fázisból kiindulva ugyanabba a fázisba ér. (pl: megélénküléstől-megélénkülésig.)
- A ciklus amplitudója, kilengése a kibocsátás csúcspontja és mélypontja közötti távolság.
Konjunktúra-ciklusok csoportosítása
1. Jelentkezési területük szerint
- üzleti
- pénzügyi
- agrár
- ipari ciklusok
2. A ciklusok időtartama szerint
- Kitchin-ciklus
10-40 hónapos;
pénzügyi- hitelválsággal kapcsolatos
- klasszikus konjunktúra ciklus
8-10 évenként az újratermelés egészében jelentkezik;
az újratermelés egészében a beruházások okozzák
- Kuznets-ciklus
18-20 éves a periódusa;
egyedi jellegű létesítmények;
a termék élettartama nem csak összemérhető az őt előállító eszköz élettartamával, de jóval nagyobb annál;
a nagy értékű, hosszú élettartamú egyedi beruházásokkal (infrastruktúra) függ össze
- Kondratyev-féle hosszú ciklus
40-60 éves ciklus;
nagy értékű tőkejavak periodikus megújítása;
pl: környezetvédelem beruházásai;
ez összefügg a mezőgazdaság megújításával
- szuperhosszú ciklusok
150-200 éves ciklushosszal;
korszakalkotó találmányokra vezetik vissza;
oka: beruházási lag= a beruházások ráfordításai időben nem esnek egybe az eredményekkel
3. Ciklust kiváltó okok szerint
- túltermelési
- gazdaságpolitikai
- monetáris
- beruházási
- tartós-fogyasztási cikkek beszerzései által előidézett
- politikai ciklusok: olyan üzleti ciklusok, amelyeket a rendszeresen ismétlődő parlamenti választások, a hatalom megőrzését szolgáló gazdaságpolitika vált ki
A gazdasági ciklusok káros hatása ellen a kormány az anticiklikus politikával védekezik.

XVII, A klasszikus konjunktúraciklus. Ciklusok a modern gazdaságban
A konjunktúra-ciklus egy adott gazdaság kibocsátásának, a fogyasztásának, a beruházásnak stb. periodikusan ingadozó alakulása, ahol a lefelé menő ág létrehozza felmenő ágat kiváltó okokat és fordítva.
Az adott ciklus fázisait az évszázados trendtől való eltéréssel lehet a legjobban meghatározni. Általában négy fázisra osztják a ciklusokat, amelyek meghatározott sorrendben, újra meg újra ismétlődve követik egymást. Bármelyiket lehet a ciklus elejének tekinteni. Fázisai:
- Expanzió vagy megélénkülés: a konjunktúra ciklus alsó fordulópontjától a felszálló ág inflexiós pontjáig (trendig) terjedő szakasza. Pozitív akcelerátor hatás jellemzi. A gazdasági növekedés megindul, a teljesítmény a trend alatt van.
- Prosperitás vagy fellendülés: a konjunktúra ciklus felszálló ágának inflexiós (trend) pontjától a felső fordulópontig terjedő szakasza. Fékeződés jellemzi. ennek a szakasznak a folyamatai készítik elő a recessziót.
- Recesszió vagy hanyatlás: a konjunktúraciklus felső fordulópontjától a leszálló ág inflexiós (trend) pontjáig terjedő szakasza. Negatív akcelerátor hatás jellemzi.
- Depresszió vagy pangás: a konjunktúra ciklus leszálló ágának inflexiós (trend) pontjától az alsó fordulópontig terjedő szakasza. Fékeződés jellemzi. Ennek a szakasznak a folyamatai készítik elő az expanziót.
Konjunktúra-ciklusok csoportosítása:
1. Jelentkezési területük szerint
- üzleti
- pénzügyi
- agrár
- ipari ciklusok
2. A ciklusok időtartama szerint
- Kitchin-ciklus
10-40 hónapos;
pénzügyi- hitelválsággal kapcsolatos
- klasszikus konjunktúra ciklus
8-10 évenként az újratermelés egészében jelentkezik;
az újratermelés egészében a beruházások okozzák
- Kuznets-ciklus
18-20 éves a periódusa;
egyedi jellegű létesítmények;
a termék élettartama nem csak összemérhető az őt előállító eszköz élettartamával, de jóval nagyobb annál;
a nagy értékű, hosszú élettartamú egyedi beruházásokkal (infrastruktúra) függ össze
- Kondratyev-féle hosszú ciklus
40-60 éves ciklus;
nagy értékű tőkejavak periodikus megújítása;
pl: környezetvédelem beruházásai;
ez összefügg a mezőgazdaság megújításával
- szuperhosszú ciklusok
150-200 éves ciklushosszal;
korszakalkotó találmányokra vezetik vissza;
oka: beruházási lag= a beruházások ráfordításai időben nem esnek egybe az eredményekkel
3. Ciklust kiváltó okok szerint
- túltermelési
- gazdaságpolitikai
- monetáris
- beruházási
- tartós-fogyasztási cikkek beszerzései által előidézett
- politikai ciklusok: olyan üzleti ciklusok, amelyeket a rendszeresen ismétlődő parlamenti választások, a hatalom megőrzését szolgáló gazdaságpolitika vált ki
A klasszikus konjunktúra-ciklusok 5-10 év hosszúak, menetüket a beruházások határozzák meg. A felfelé és a lefelé menő ágakban a beruházások multiplikátor és akcelerátor hatásai kumulálódnak és törvényszerűen kiváltják a felső és az alsó fordulópontokat.
1. A gazdaságban a meginduló kopásokat pótló beruházások következtében a kereslet meghaladja a jelentősen visszaesett kínálatot, mivel a szükségletek elérték a minimális szintjüket, a kapacitások az elmaradt pótlás miatt beszűkültek. A keresleti többlet mindenekelőtt felszívja a készleteket és leköti a szabad kapacitásokat. Így bővül a termelés, nő a jövedelem, ami fokozza a keresletet. Ennek kielégítése azonban már csak kapacitásnövelés útján lehetséges. Vagyis érvényesül az akcelátor hatás is Így az önmagát erősítő kumultatív folyamat átlendíti a gazdaságot megélénkülésből fellendülésbe, fokozódik a növekedés üteme.
2. A termelők a jó piaci lehetőségeket kihasználva növelik a foglalkoztatást, csökken a munkanélküliség, emelkedik a bérszínvonal. A jövedelmek emelkedésével bővül a fogyasztás, de fokozódnak a megtakarítások is. De az árszínvonal is emelkedik. Ezek a jelenségek azonban megteremtik az alapjait annak, hogy fordulat következzen be a gazdaság menetében. A munkaerő-tartalékok kezdenek kimerülni, a növekvő jövedelem mellett csökken a fogyasztói határhajlandóság, ami arra vezet, hogy a fogyasztói kereslet bővülése elmered a termelés növekedésétől. Ezzel párhuzamosan kedvezőtlenebbé válnak a tőke befektetésének, a profitszerzésnek a lehetőségei is. Mindez azt okozza, hogy a gazdaság az ún. felső fordulóponthoz ér, amikor is megkezdődik a hanyatlás.
3. A gazdaság megtorpanása már akkor jelentkezik, amikor a növekedés üteme erősen csökken, hiszen ha lassabban nő tovább a termelés, akkor lecsökken a beruházás indukálása. A csökkenő beruházás visszafogja a multiplikátor hatást is, a gazdaság megindul a lejtőn. Csökken a termelés, a kereslet azonban gyorsabban csökken, halmozódnak az eladhatatlan készletek, növekszik a munkanélküliség, csökken a fogyasztás és az árszínvonal is. Ezek a változások azonban megteremtik az alapját annak, hogy vége szakadjon a visszaesésnek.
4. A jövedelmek csökkenése következtében elsősorban a jövedelemrugalmas fogyasztás esik vissza, a fogyasztás általános jövedelemrugalmassága csökken, így a fogyasztási határhajlandóság emelkedik. Ugyanakkor kedvezőbbé válnak a tőkebefektetés, a profittermelés lehetőségei. A bérszínvonal és a kamatláb csökkenése párosul a csökkenő inputfelhasználás által kiváltott növekvő hozadékkal, s mindez a termelést újból a felfelé igyekvő pályára helyezi. Ez a lényege az alsó fordulópontnak.
Ez a folyamat tökéletesen versenyző piac modelljében egyértelmű, de ezek a valóságban lényegesen módosulnak a monopóliumok, az állam és a nemzetközi munkamegosztás hatására.
Ciklusok a modern gazdaságban
1. Konjunktúra-ciklus alakulása a II. Világháború után: ekkor meglehetősen éles fordulat állt be, mivel a gazdasági növekedés üteme lelassult, tömegessé vált a munkanélküliség, az infláció felgyorsult, sőt az infláció a gazdaság stagnálása mellett is fennmaradt. A II. világháború utáni ciklust meghatározó, illetve befolyásoló tényezők két nagy csoportra oszthatók. Az egyik a világháború utóhatása, amely mint egyszeri ok, ideiglenesen hatott meghatározóan a tőkés újratermelés menetére, a gazdaság fejlődésére. A másik csoportba olyan tartós tényezők tartoznak, amelyek a gazdaság strukturális változását jelentik.
2. Az 1974-75 évi gazdasági válság: a II világháborút követő legnagyobb méretű és kiterjedésű gazdasági válság volt a világgazdaság rendszerében. Ez a válság nem minősíthető sem túltermelési válságnak, sem klasszikus típusú periodikus gazdasági válságnak. A válság kibontakozásában és lefolyásában alapvető szerepe volt az állam restriktív gazdaságpolitikájának és a világpiaci árrobbanás hatásának.
3. A politikai ciklusok által kiváltott konjunktúra-ciklusok: a II. világháború után a közgazdászok egy része szerint a mai vegyes gazdaságokban léteznek politikai ciklusok által indukált üzleti ciklusok. A hivatalban lévő politikusok ugyanis általában olyan gazdaságpolitikát követnek, amely elősegíti újraválasztásukat. Ennek viszont következménye, hogy a gazdaságban a 4 éves politikai ciklus üzleti ciklust indukál; megválasztáskor máshogy cselekednek.
A klasszikus konjunktúra-ciklusban jelentős változásokat okozott a gazdaság monopolizálása, a világháborúk, az állam szerepének növekedése, valamint a gazdaság struktúrájának alapvető átalakulása.
Jól kimutathatók az 1974-75. évi válság sajátosságaiban. Legjelentősebb: a válság szakaszában az árszínvonal és a kamatláb tovább emelkedett  stagflációs válság

XVIII, Az állami gazdaságpolitika főbb irányzatai, a fiskális eszközök és lehetőségeik
A modern gazdaság vegyes gazdaság, amelyben a piac meghatározó szerepe mellett az állami koordináció is jelentős. Egyrészt biztosítani kell a hatékony allokációt a piaci kudarcok (monopólium, külső hatások) terültén. Másrészt a társadalmi igazságosság érdekében a makrojövedelem egy részét újra el kell osztania. Végül a sokféle egyensúlytalanság mérséklése (egyenletes növekedési ütemtől való eltérés, munkanélküliség, infláció) érdekében kell beavatkoznia a gazdasági folyamatokba, ennek mértéke a makroökonómia legvitatottabb kérdése. A gazdasági stabilizáció elérése, fenntartása a cél.
Gazdaságpolitika (állami) azon célok, s azokat szolgáló eszközök, módszerek összessége, amivel az állam tudatosan hatást gyakorol a gazdaságra.
Az állam gazdasági szerepét a költségvetési (fiskális) és a pénzügyi (monetáris) politika eszközeivel éri el. Fiskális (költségvetési) politika a bevételek és a kiadások szabályozásán keresztül az állam hat az államháztartási, költségvetési egyensúlyra, s ezen keresztül a nemzetgazdaság egészére. Az állam azon tevékenysége, amellyel meghatározza a bevételeket, a kiadásokat és a költségvetés egyensúlyi helyzetét, továbbá ezzel hatást gyakorol a gazdaságra. Monetáris politika az állam a pénzforgalom és a kamatláb szabályozásával hat a gazdaságra.
A költségvetési politika az államháztartás keretében érvényesül.
Államháztartás az állami jellegű gazdálkodás mérlegeinek összessége: a központi költségvetés, a területi és a társadalombiztosítási önkormányzatok, valamint az elkülönített állami alapok költségvetése.
Központi (állami) költségvetés az állam tervezett bevételeinek (adók, vámok és illetékek, állami vállalatok és költségvetési szervek befizetései, egyéb bevételek) és kiadásainak éves mérlege, az állam központosított pénzalapja.
o Deficites költségvetés: a költségvetés kiadásai meghaladják a bevételeit
o Szufficites költségvetés: a költségvetés bevételei nagyobbak, mint a kiadásai
o Kiegyensúlyozott költségvetés: a költségvetési bevételek és kiadások megegyeznek
A költségvetés bevételi és kiadási tételeinek meghatározásánál általános szempontként figyelembe kell venni, hogy a gazdaság élénkítésére vagy fékezésére van-e szükség, hogy milyen legyen a költségvetési és monetáris keverék. A strukturális deficittel élénkítjük a gazdaságot, a szufficittel fékezzük. A költségvetés és monetáris politika segítségével nemcsak az Y színvonalát, hanem összetételét is befolyásolhatják.
Az állami költségvetés legfontosabb kiadásai: a költségvetési intézmények (rendőrség, katonaság, oktatás egészségügyi szervezetek stb.) fenntartása, vállalati, lakossági transzferek, beruházások állami finanszírozása.
A költségvetés bevételei
1. adók
Az adó a gazdaság szereplőire az állam által meghatározott fizetési kötelezettség. Az adó lehet közvetlen és közvetett. Az a közvetlen adó, amit a jövedelemtulajdonos közvetlenül fizet be. A közvetett adó (pl: áfa), amit általában a javak árai tartalmaznak és az eladók fizetik be. Lehet egyösszegű és jövedelemtől függő. Egyösszegű adó (pl: vagyonadó), ami nem függ a jövedelmektől, hanem a vagyontól vagy mástól (ház, eb, adó stb.). Jövedelmektől függő adó, ami a jövedelem nagyságával arányos vagy progresszív vagy degresszív.
Adómultiplikátor: egységnyi adónövekedés hány egységnyi jövedelemcsökkenést okoz. Mértéke .
2. vámok
3. illetékek
4. állami és költségvetési szervek befizetései
5. egyéb bevételek
A költségvetési politika ellenzői gyakran érvelnek a strukturális deficitnek a gazdaság tőkeállományát csökkentő hatásával. Véleményük szerint a kormányzat eladósodásával az aktívák átcsoportosulnak a magántőkétől az állami költségvetéshez.
A költségvetési politika lehet expanzív és restriktív.
Expanzív költségvetési politika terjeszkedő politika, az állam az aggregált kereslet élénkítésén keresztül hat a gazdaságra (bevételcsökkentés, kiadásnövelés).
Restriktív költségvetési politika a megszorító intézkedések célja, hogy az állam az aggregált kereslet csökkentésén keresztül hatást gyakoroljon a gazdaságra (kiadáscsökkentés, bevételnövelés).
Kiegyensúlyozott költségvetési multiplikátor: bevétel megegyezik a kiadással. T=G
A kiadás jövedelemnövelő hatása nagyobb, mint az adó jövedelemcsökkentő hatása.
Haavelmo-tétel: az egyensúlyban levő költségvetés a kiadások nagyságával növeli a jövedelem nagyságát, azaz a termelés szintje a kiadás növekedésével azonos mértékben nő, ha azt teljesen adóelvonással finanszírozzák.
A költségvetés deficites:
- az adó állandó és a kormányzati vásárlás növekszik
- az adó csökken és a kormányzati vásárlás állandó
- az adó állandó és a transzfer növekszik
A költségvetési politika eszközei
1. stabilizátorok
Olyan gazdaságpolitikai eszközök, amelyek visszacsatolásuk révén egyszeri bevezetés után automatikusan stabilizálják a nemzetgazdaságot.
- jövedelemmel változó adók
- lineáris adó
- jóléti transzferek
- költségvetés egyenlege
2. diszkrecionális eszközök
Egyedi állami intézkedések a gazdaság szabályozására, rendkívüli feltételek mellett.
- közmunkák
- állami foglalkoztatási programok
- transzfer-kifizetési programok
- adókulcsok változtatása
Az első 3 intézkedés a költségvetés kiadás oldalát változtatja. Az utolsó a bevétel oldalt.
A költségvetési- és a monetáris politika ésszerű kombinálása tűnik a legcélravezetőbb gazdaságpolitikai eszköztárnak.

XIX, Az állami gazdaságpolitika monetáris eszközei és azok lehetőségei
A monetáris politika a pénznek a gazdaságra gyakorolt hatását próbálja a megfelelő célok elérésére eredményesen kihasználni. Az állam megbízásából a központi bank a bankrendszeren keresztül a pénz mennyiségének és a kamatlábnak a szabályozásával szándékozik befolyásolni az aggregált keresletet.
Pénzpiac
A kihelyezési lehetőségek a pénzkeresletben válnak piaci kategóriává.
A forrásszerzési lehetőségeket a pénzkínálat jeleníti meg.
Kétféle szempont:
o Tágabban értelmezett pénzpiac magában foglalja a szűkebben értelmezett pénzpiacot, a pénztőke piacát és a devizapiacot, valamint ezek tranzakcióit. Szűkebben értelmezett pénzpiac: a rövidlejáratú ügyletek, pénz- és hiteleszközök adás-vétele; különböző időbeli pénzek cseréjének színtere (Eszközei: kereskedelmi-kincstári váltó, kincstárjegy, bankbetét, rövidlejáratú bankhitel stb.). Pénztőkepiac: különböző időbeli pénzek cseréjének színtere (Eszközei: hosszú lejáratú bankbetét, hosszú lejáratú bankhitel, értékpapírok stb.).
o A pénzpiac elsődleges, amikor a pénzeszközöket kibocsátják, illetve bevonják, a pénz teremtése és a megtakarítások tőkévé válása. Másodlagos, amikor a pénzpiacon nem változik a forgalomban lévő tartozások és tőkék nagysága, itt a meglévő pénzügyi eszközök cseréje bonyolódik. Itt történik a teremtett pénz újraelosztása.
A másodlagos piac kiterjedt működése feltétele az aktív elsődleges piacnak.
A monetáris szabályozásnak közvetlen környezetét adják:
- szűkebb pénzpiac
- elsődleges piac
- a bankrendszer adja a forrásszerzési lehetőségek intézményi hátterét
A pénzügypolitika lényege, hogy az MNB mindenféle monetáris eszközeivel segítse a kormány gazdaság politikáját, az ország fejlődését segítse elő. A Jegybank hatáskörébe tartozik a pénzügypolitika irányítása.
A központi bank feladata a pénzmennyiség szabályozása, a kereskedelmi bankoké pedig a betétgyűjtés, hitelkihelyezés. A jegybank a likviditás szabályozásán keresztül avatkozik be.
A monetáris politika célrendszere: A MNB legfontosabb feladata az infláció fenntartható csökkentése, hosszabb távon az árstabilitás elérése. Ide tartozik még: keresleti és kínálati viszonyainak alakulása; árképzésben és a nominális bérek alakulásában az inflációs várakozások; forint árfolyamváltozásának és a külföldi inflációnak az összege.
A jegybank független a kormánytól: ez lehet eszköz-, vagy célfüggetlenség.
- eszközfüggetlenség: ő választja meg, hogy milyen eszközöket használ az adott cél elérése érdekében
- célfüggetlenség: ő választja meg a célt, de az ehhez igénybe vehető eszközök adottak
A monetáris politika eszközei
1. Indirekt eszközök (érdekelté teszi a többi felet)
A jegybank közvetett eszközökkel szabályozza a pénztömeget és a kamatlábat. (nyíltpiaci műveletek, a refinanszírozási és rediszkontláb-politika, a kötelező tartalékráta-politika).
 Refinanszírozási hitelek nagyságának változtatása
A központi bankhitelt nyújt a kereskedelmi bankoknak, hogy bővíthessék hitelnyújtási lehetőségeiket. A váltóleszámítoláshoz hasonló hatású (pénzteremtés!), de annál korszerűbb forma.
 befolyásolni tudja a bankok és egyéb pénzintézetek műveleteit, elsősorban azokban az időszakokban, amikor a kereskedelmi bankok forrásainak jelentős részét képezik a központi bank refinanszírozási hitelei
 értékpapírok viszontleszámítoltatása; rediszkont kamatláb
 refinanszírozási hitel nyújtása kereskedelmi bankoknak likviditási problémák esetén
 értékpapír fedezet mellett nyújtott hitelek (lombard-hitel)
 rediszkont-politika: a váltók jegybank által történő viszontleszámítolása
 refinanszírozási kamat-politika: rediszkont (alsó) és lombard kamatláb (felső korlát)
 nyílt piaci műveletek
A jegybank állampapír-kereskedelme a kereskedelmi bankok és a lakosság felé.
 a pénzmennyiség szabályozására
 a központi bank értékpapír-adásvétellel alakítja a pénzmennyiséget
 vétel: pénzkínálat növelése; eladás: pénzkínálat csökkentése
 kötelező tartalékráta szabályozása
A kereskedelmi bankok számára kötelezően a jegybanknál elhelyezendő, elsődlegesen a betétesek biztonságát szolgáló tartalék aránya a betétállományhoz.
 bankok likviditási helyzetét és a kamatrést befolyásolja
 figyelembe kell venni a pénzintézetnél lévő idegen forrás állományát, kivéve a jegybanki refinanszírozási hitel, pénzintézetektől átvett bankközi források, nemzetközi pénzügyi intézményektől kapott hitelek, kormányközi megállapodáson alapuló hitelek
 t=
2. Direkt eszközök (kötelezi a többi felet)
Az állam közvetlenül avatkozik a pénzpiaci folyamatokba (a betéti és hitelkamatok megszabása, hitelpolitikai direktívák stb.).
 árfolyamszabályozás
 szükség esetén külföldi devizapiacokon intervenciós tevékenységet végez
 MNB és a kormány együtt határozza meg az árfolyam megállapításának és befolyásolásának rendjét
 kamatpolitika (kamat-folyosó)
 hitelkereslet és -kínálat változtatása
 kamatszintek megállapítása (alapkamat, pénzpiaci kamatok, rögzített és fix kamatok stb.)
 hitelkontingens esetén a kihelyezhető hitelek globális összegét határozzák meg (hitelplafon)
 hitel árával is szabályozza a refinanszírozási kamatláb változtatásán keresztül; a refinanszírozási kamatlábat követi a hitelkamatláb; a gazdálkodók drágábban jutnak pénzhez (restriktív hatás)
3. Speciális eszköz: erkölcsi nyomásgyakorlás
A jól működő piacgazdaságban általában csak indirekt eszközöket alkalmaznak.
Expanzív pénzpolitika
Az állam több pénzt pumpál a gazdaságba, hogy növelje a keresletet, és így élénkítse a gazdaságot.
Módja: a pénzmennyiség növelése
 t csökkentése
 refinanszírozási kamatláb csökkentése
 nyílt piaci műveletek; vétel

Restriktív pénzpolitika
Az állam csökkenti (vagy korlátozza) a forgalomban lévő pénz mennyiségét, amivel korlátozza a kereslet így a termelés növekedését is.
Módja: a pénzmennyiség csökkentése
 t növelése
 refinanszírozási kamatláb növelése
 nyílt piaci műveletek; eladás

A költségvetési- és a monetáris politika ésszerű kombinálása tűnik a legcélravezetőbb gazdaságpolitikai eszköztárnak.